Képriport

2020, ahogy a fotós látta

Fotó: Rózsa Tamás
HAK
2020.12.31. 14:23

A lassan elköszönő 2020 roppant furcsa, kiszámíthatatlan, s nem éppen jó év volt. Rózsa Tamás fotós barátunk összeszedte, neki melyek voltak a kedvenc pillanati.

A galériában látható fotók szubjektív válogatás alapján kerültek be az albumba, Rózsa Tamás fotós barátunk állította össze a Győr+ Online olvasói számára.

A 2020-as év, ahogy ő látta: az év, amely meglehetősen kusza volt, kiszámíthatatlan és nem éppen mondható jónak. Persze minden megítélés kérédése, hiszen a fotósoknak rengeteg témát tartogatott. Gondoljunk csak a kijárási korlátozás és tilalom miatt elnéptelenedett utcákra, vagy a maszkviselés közterületi bevezetésére.

A természet zajlásába azonban még a koronavírus-járvány sem szólhatott bele, így 2020-ban is megéltünk egy kis hőesést, esőt, ködöt, s rekkenő hőséget. A természet tette a dolgát, mi pedig alkalmazkodtunk, hozzá is…

Tamásról tudni kell, hogy szinte bárhova is megy, mindig van nála kamera, így a most összeválogatott képeket egytől-egyig az élet rendezte. Így örökíthette meg a hétköznapi Árkád-parkolót, az egyedül köröző kislányt nappal a Marcalvárosban, az árvízet, a próbababát az utca közepén, vagy éppen az éjszakai karate edzést a belvárosban. „Nem tudom miért, de a kutyák imádják a kamerát: állandóan képet kérnek.” – mesélte Tamás nevetve.

Különlegessége az albumnak, hogy a képek egy része analóg, tehát filmre készült, ezért van a fekete keret és a más struktúra.

Galéria: Rózsa Tamás

Kapcsolódó témák: #szilveszter |