Győr
Győr+ 2018.04.03.

A falusi turizmust is segítik

A falusi turizmus reneszánszát éli napjainkban, szerencsére egyre többen felismerik a régiók eldugottabb településeinek szépségeit. Ennek apropóján a pihenni vágyóknak és a szállásadóknak is szólt a Győr+ Estében az a beszélgetés, amelynek vendége Kelemen Attila, a Napraforgó Turisztikai Civil Társaság alapító elnöke volt.  

Győr+ 2018.04.03.

Szép tavaszias időnk lesz ma

Az ország nagy részén fátyol- és kevés gomolyfelhő mellett sok lesz a napsütés, de az Északi-középhegység térségében több gomolyfelhő képződhet, ott kevesebb napsütés valószínű.  

Győr+ 2018.04.02.

Több mint szemléletformálás

A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat a KEHOP-1.2.0-15 „KEHOP Klímastratégiák kidolgozásához kapcsolódó módszertan- és kapacitásfejlesztés, valamint szemléletformálás” című konstrukció keretében 30 millió forint támogatást nyert a „Megyei Klímastratégia kidolgozása, valamint éghajlatváltozási platformok létrehozása és működtetése Győr-Moson-Sopron megyében” című pályázatának megvalósítására.

Győr+ 2018.04.02.

Trénergép segíti a lebénult egyetemistát

Jelentősen megkönnyíti Foki Nikolett hétköznapjait az az értékes berendezés, amit most több alapítvány összefogása révén kaphatott meg a motorbalesetet szenvedett győri egyetemista.

Győr+ 2018.04.01.

Nyílt nap a cirkuszban

Ismét városunkba látogatott Richter Flórián társulata - a nyílt napon megismerkedhettünk a lovakkal, zebrákkal és tevékkel.