A Rába nem fizet osztalékot az idén
Az idén nem fizet osztalékot a Rába, a társaság a 2020. évi eredményét eredménytartalékba helyezi - közölte a járműipari társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett közgyűlési előterjesztésben.
Az idén nem fizet osztalékot a Rába, a társaság a 2020. évi eredményét eredménytartalékba helyezi - közölte a járműipari társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett közgyűlési előterjesztésben.
A Flesch Károly hangversenybérletben meghirdetett Megdicsőült éj című koncertjüket a zenekar online, a szokott módon elérhetővé tette március 28-án, azaz a bérletben meghirdetett eredeti időpontban. Berkes Kálmán művészeti vezetésével a muzsikusok előadásában meghallgathatjuk W.A. Mozart C-dúr vonósötösét és A. Schönberg Verklärte Nacht című művét a társulat YouTube és Soundcloud csatornáján.
Urunk szenvedésének vasárnapján Veres András megyéspüspök ünnepi szentmisét mutatott be a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. Ezzel kezdetét vette a nagyhét, amely az egyházi év legszentebb hete.
Győr határában, az Abda felé vezető szakaszon forgalmi akadály alakult ki.
Több mint egy éve alakult ki a polgármesteri hivatal új struktúrája, az azóta eltelt időben néhány szakember másirányú elfoglaltsága, vagy az eredeti szakmájában rá váró feladatok miatt személyi változásokra van szükség – jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján hétfőn délután dr. Dézsi Csaba András polgármester.
A győri vár töröktől történő visszafoglalásának 423. évfordulójára emlékezünk, amely városunk múltjának, hadtörténetének egyik legjelesebb napja, hiszen kevés olyan fényes győzelemmel büszkélkedhetünk, amely határainkon túl is méltán aratott elismerést – hangsúlyozta az évforduló kapcsán vitéz Fehér Imre nyugállományú határőr őrnagy, törzskapitány.
A Mikszáth Kálmán Szelistyei asszonyok című kisregénye alapján,1964-ben készült filmvígjátékot tűzte műsorára a Győrplusz Filmklub, melyet a Győr+ Televízióban április 2-án 19.30-tól tekinthetnek meg az érdeklődők.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök két személyi sérüléssel és hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Március 29-én veszi kezdetét a hazai felsőoktatás idei legnagyobb hallgatói tudományos seregszemléje, a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK), amelynek Műszaki Tudományi Szekcióját a győri Széchenyi István Egyetem három műszaki kara rendezi április második felében. A járványhelyzetre tekintettel a 70 éves mozgalom történetében először online formában bonyolítják le a több mint 5000 hallgató részvételével zajló, nagyszabású rendezvénysorozatot.
Simon Róbert Balázzsal, a győri központú 1. számú választókerület kormánypárti országgyűlési képviselőjével az elmúlt egy esztendő koronavírus-járvány okozta kihívásairól, az ellenzék hozzáállásáról, a magyar gazdasági talpra állításáról, a legfontosabb győri nagyberuházásokról és személyes közéleti terveiről beszélgettünk.