Virágvasárnappal elkezdődött a nagyhét

Interaktív emlékezésre hív az egyház

Fotó: Németh Péter
Győr+
2021.03.29. 17:08

Urunk szenvedésének vasárnapján Veres András megyéspüspök ünnepi szentmisét mutatott be a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. Ezzel kezdetét vette a nagyhét, amely az egyházi év legszentebb hete.

A szertartás a Héderváry-kápolnában kezdődött, ahol a főpásztor megszentelte a barkákat, majd rövid tanítást mondott. A főpásztor elmélkedésében arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy törekedjenek levetni a megszokottság érzését, hiszen ebben az időszakban az Egyház a liturgiában mindenkit egy interaktív emlékezésre hív.

Személyes elcsendesedésünk mellett el kell jutnunk a részvéttől egészen a megrendültségig, vagyis váljon személyessé a Krisztus által hozott megváltás; így eljutva bűneink megejtő kilátástalanságából a lélek felszabadító örömére. Egy egész hetes lelkigyakorlat áll előttünk, amelyen Jézus mellé szegődve az utolsó vacsorától a Feltámadottal való találkozásig részesei lehetünk az Ő értünk vállalt áldozatának.


Veres András megyéspüspök tanításának zárásaként Keresztes Szent Jánostól idézett, aki segíthet abban, hogy a következő egy hét napjainak mélységes titkait jobban megértsük és átélhessük: „Legyen elég neked Krisztus a Megfeszített, vele szenvedj, vele pihenj. Nála nélkül se ne szenvedj, se ne pihenj. Ha arra vágyódsz, hogy Krisztust valóban elnyerd, sohase keresd Őt keresztje nélkül. Aki nem keresi Krisztus keresztjét, az nem keresi Krisztus dicsőségét sem.”

Veres András mutatta be a szentmisét (Fotó: Németh Péter)

A szentmisén koncelebrált Reisner Ferenc általános püspöki helynök, a Brenner János Hittudományi Főiskola rektora; Bognár István spirituális, valamint Méry László püspöki titkár.

A passiót Reisner Ferenc rektor, Ruppert István, a Székesegyház karnagya, Liszt Ferenc-díjas orgonaművész; Bognár Krisztina énekművész, Koralovszki Sarolta énektanárnő, valamint a Brenner János Hittudományi Főiskola papnövendékei énekelték.

Forrás: Győri Egyházmegye Sajtóiroda

Kapcsolódó témák: #Győri Egyházmegye | #húsvét | #vallás |