Esztétikum és maximalizmus
Bánfi-Nemes Réka, a Győri Filharmonikus Zenekar fuvola szólamvezetője két éve erősíti a társulatot. Nagy izgalommal élte meg az újranyitás ünnepét a Rost koncerten.
Bánfi-Nemes Réka, a Győri Filharmonikus Zenekar fuvola szólamvezetője két éve erősíti a társulatot. Nagy izgalommal élte meg az újranyitás ünnepét a Rost koncerten.
Bőven van tennivaló Szabadhegyen, ez derült ki a Polgármesteri vizit terepen legutóbbi, 9. részéből, ahol dr. Dézsi Csaba András, Hajszán Gyula önkormányzati képviselővel közösen járták körbe a körzet problémás helyszíneit.
Ma zárult az „Intézményi fejlesztések a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében a Széchenyi István Egyetemen” című 1, 238 milliárd forintos költségvetésű projekt a győri egyetemen.
Köszönet-díjat alapított és adott át dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere azoknak a szociális dolgozóknak, mentősöknek, s a Petz Aladár Egyetemi Kórház munkatársainak, akik a Covid-19 világjárvány idején kimagasló, önzetlen munkát végeztek a győri polgárok érdekében.
A hatvanas évek egyik legnépszerűbb filmjét a Mici néni két élete című vígjátékot tűzte műsorára a Győrplusz Filmklub, a Győr+ Televízióban június 4-én 19.30-tól. Mici nénit, a nyugdíjas primadonnát Kiss Manyi alakította, udvarlóját, az egykori fiákeresből taxissá avanzsált Gál Alfrédot Páger Antal személyesítette meg.
A Szent László Napokat beharangozó hétfői sajtótájékoztatón nyitotta meg az idei nyári fesztiválszezont Dr. Dézsi Csaba András polgármester. A lovagkirály június végi ünnepén, a kort idéző hangulattal, lovas felvonulással, harci tornákkal, lakomával készülnek a szervezők. Az is kiderült, hogy a nyár minden hétvégéje tartogat programot a győrieknek és az ide érkező turistáknak.
Amennyiben az időjárási körülmények engedik, május 31-étől, hétfőtől június 3-ig, csütörtökig (tartaléknap június 4., péntek) a Győr-Szol Zrt. megbízásából folytatódik a földi biológiai szúnyoglárva-gyérítés Győrben.
Az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Győr tájékoztatása szerint a József Attila út 85. szám alatti védőnők május 25-től, a felnőtt- háziorvosok, gyermekorvosok május 31-től a rendelő felújításának ideje alatt a 9028. Győr, Arató út 3. szám alatti épületben rendelnek.
Egészen pontosan 209 nap után lépett újra színpadra nézők előtt a Vaskakas Bábszínház társulata. Nem is születhetett volna jobb forgatókönyv erre az alkalomra, hiszen gyermeknapon népesedett be ismét a kényszerszünet után először a nézőtér.
A gyermeknap eredeti célja, hogy megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről és egymás közti megértésről, valamint a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről. Ma gyereknapon arra helyeződik a hangsúly, hogy a család tagjai figyeljenek egymásra, s együtt közös élményeket gyűjtsenek.