Gyereknap

A közös élmény a legnagyobb ajándék

Illusztráció: O. Jakócs Péterű
Földvári Gabriella és Szigethy Teodóra
2021.05.30. 13:18

A gyermeknap eredeti célja, hogy megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről és egymás közti megértésről, valamint a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről. Ma gyereknapon arra helyeződik a hangsúly, hogy a család tagjai figyeljenek egymásra, s együtt közös élményeket gyűjtsenek.

A nemzetközi gyermeknap megünneplése Törökországból származik, de azóta a világ számos országában ünneplik az év legkülönbözőbb időpontjaiban.

Magyarországon az Országos Gyermekvédő Liga kezdeményezésére már a 20. század első évtizedében is rendeztek gyermeknapot. A húszas években vált rendszeressé, hogy május vagy június valamelyik napját gyermeknappá nevezték ki. Az 1930-as évektől mintegy húsz évig egy egész hetet szenteltek a gyermekeknek. Magyarországon 1953 után minden év május utolsó vasárnapján rendezték, illetve rendezik meg a nemzetközi gyermeknapot. Idén május 30-án ünnepeljük a gyerekeket.

Egy felmérésből kiderül, hogy a magyar családok 90 százaléka ünnepli a gyereknapot, azonban a járványhelyzet miatt a legtöbben otthon maradnak, és közös játékkal töltődnek fel, vagy egy kis kirándulással, illetve játszótéri programmal ünneplik május utolsó vasárnapját.

Minden hatodik család a nagyszülőkkel közösen tervez programot gyereknapon, a megkérdezettek közel fele csak az unokatestvérekkel, keresztszülőkkel vagy barátokkal találkozik a jeles alkalomból, 24 százalék pedig szűk családi körben ünnepli május utolsó vasárnapját.

Akik ajándékkal kedveskednek gyereknap alkalmából, azok között legnépszerűbbek a szabadtéri játékok, a Lego-készletek, a strandcikkek, de sok szülő és nagyszülő kreatív játékkal, könyvvel és kifestővel, illetve sporteszközzel örvendezteti meg a gyermeket.

Szeles Szabolcs alpolgármester egy óvodás kislány és egy kisikolás fiú apukája.

„A munkám miatt nagyon elfoglalt vagyok, nehéz összeegyeztetni a programjainkat, de feleségemnek köszönhetően, aki a család lelke, mindig sikerül. Nálunk nem egyetlen nap a gyereknap, hanem szinte az év minden napja. Hiszen egy szülő gondolatainak középpontjában, mindig a gyereke áll. Az alkalomtól függetlenül kellenek a közösen megélt pillanatok, az együtt töltött idő. A pandémia előtt kihasználtuk ilyenkor a városi programokat, például a katasztrófavédelem nyílt napját.

Illusztráció

Most megváltozott időszakot élünk, de a minőségi együttlétre így is fordítottunk hangsúlyt, azért, hogy a gyerekek kevésbé érezzék a járvány súlyosságát, csendes helyeken kirándultunk, rengeteg értékes és érdekes helyet fedeztünk fel. A gyerekek nem a játékokat, hanem az élményeket viszik majd magukkal a felnőtt életükre.”

Ficsór Dávidék családjában egy hároméves, cserfes kislány és egy másfél éves, eleven kisfiú körül forognak a mindennapok.

„Nem ünnepeljük kifejezetten a gyermeknapot. Ugyan a nagyszülőktől kapnak a gyerekek egy kis apróságot, s tervezünk közös programot, de nem a gyereknap miatt. Fontosnak tartjuk a közös élményeket, és ezekre gyakran időt szánunk. Lujzink tudja, hogy ahogyan anyák napja van, amikor az anyukákat, nagymamákat ünnepeljük, úgy gyereknap is van. De azt is tudja, hogy az év minden napján magáénak tudhatja a figyelmünket.”

Iván Gábor két kislány apukája.

Magyarországon nagy hagyománya van a gyermeknapnak. A családunkban is ünnepeljük a gyereknapot, kapnak a lányok valami apróságot, egy-egy kis könyvet, édességet. Ám fontosabb, hogy ilyenkor mindig tervezünk közös programot, kirándulást. A pandémia előtt ilyenkor rendszeresen mentünk az Aranypartra, részt vettünk az ottani játékokban. Látjuk, hogy jólesik nekik, már várják is. A nagyszülők, a mi szüleink is megemlékeznek mindig a gyermeknapról: amellett, hogy az unokák nagyon fontosak számukra és ezt persze apró ajándékok formájában kifejezésre is juttatják ezen a jeles napon, mi is szoktunk tőlük valami finomságot kapni. Egy-egy különleges gyümölcsöt, szemes kávét… mikor mit. Szerintem ez egy jó hagyomány, hiszen hiába lettünk felnőttek és szülők, mindig a gyerekeik maradunk.”

Albert Judit:

„Családunk megünnepli a jeles alkalmakat, ezek a napok hoznak színt a mindennapokba. Ilyen fontos ünnep a gyereknap is. A húszéves egyetemista lányunkat idén is felköszöntjük, ugyanúgy, ahogy az elmúlt két évtized minden gyermeknapján. A közösen töltött idő, az új élmények gyűjtése a legfontosabbak számunkra, ezért ilyenkor kirándulunk, különleges ételeket kóstolunk. Ezúttal a Balaton körbeautózása a terv, nem is akárhogyan, egy klasszikus oldtimerrel.”

Konrád Sándor

„Minden évben megmozdul a családunk gyermeknapkor, bár most kivételesen apás gyereknapunk lesz. Ezt azért nem bánjuk, mert közös programokra gyereknapon kívül is szakítunk időt. Ilyenkor elmegyünk fagyizni, sütizni, s szinte minden évben visszatérünk Pannonhalmára, a cukrászdától felsétálunk a kilátóig. Ha az időjárás engedi, idén is az a célunk. Nagylányunk már 17 éves, de ő is benne van a gyereknapban, de ha 30 éves lesz, akkor is köszönteni fogjuk.”

Szabó Szilvia háromgyermekes anyuka, egy 7 és 2 éves kisfia és egy 4 éves lánya van.

Mi nem ünnepeljük célzottan a gyereknapot. Nem mondom, hogy nálunk mindennap gyermeknap, mert az sem lenne igaz. Férjem és én is dolgozunk, a gyerekek pedig óvodába és bölcsődébe járnak, megy a taposómalom. Viszont rendszeresen tartunk alkalmakat, amikor csak egymásra figyelünk, félrerakunk mindent és közös programnak szenteljük az időnket. A plusz egy játékról nem gondolom, hogy megfelelő a gyerekeknek, a mai fiataloknak, kicsiknek az idő a legnagyobb ajándék, ezt gyereknaptól függetlenül adni kellene.”

Kiss Noémi:

„Felnőttek vagyunk, én tíz éve élek házasságban, a húgomnak már két gyermeke is van, mégis szüleink a mai napig felköszöntenek bennünket május utolsó vasárnapján. Összejövünk a családi házban, anyukánk a kedvenc ételeinkkel készül, kerti partit tartunk és édességgel is meglepnek bennünket. Ugyanakkor anyósom sem feledkezik meg e napról, apróbb ajándékokkal köszönt bennünket.”

Csala Róbert, akinél a négylábú a családtag.

„Egy négylábú állatot is lehet úgy szeretni, mintha a gyerekünk volna. Nálam családtagnak számít Rexi, a 2015-ben született német juhászkutya. Ő a menhelyen él, de szinten mindennap találkozunk, foglalkozom vele. Bekerülése óta, immár két éve kedveltük meg egymást, én kiválasztottam őt, de valahogy ő is engem, szinte gazdájának tekint. Rexi szeret utazni, sétálni, rohangálni, úszni, labdázni. A legjobban azonban enni szeret. Gyereknap alkalmából nagy csavargást tervezünk, ahol biztos kap valami ínyencséget is.”

Kapcsolódó témák: #család | #gyereknap | #tavasz |