Novák Ferenc Tatát köszöntötték a Táncfesztiválon
A város nevében dr. Pergel Elza alpolgármester köszöntötte a művészt.
A város nevében dr. Pergel Elza alpolgármester köszöntötte a művészt.
Beledi Márta ezúttal a Gyirmóton fészkelő gyurgyalagokat kapta lencsevégre.
Az M1-es autópályán és az 1-es főúton is karambol volt.
Ezüst emlékéremmel ismerte el a város Szűcs Mihály, az Apor-iskola egykori földrajz és biológia szakos tanárának munkáját. A pedagógust egész pályája alatt az motiválta, hogy igazságosan és érdekesen tanítson.
Idén is lehet pályázni az önkormányzat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyugat-Dunántúli Régiójának idősbarát lakásprogramjára.
Beköszöntött a kánikula, újra párakapuk alatt frissülhetünk a győri belvárosban – tudtuk meg Rácz Attilától, a Pannon-Víz Zrt. elnök-vezérigazgatójától. Aki csak teheti, ne hagyja ki, frissítse fel magát!
Nemzedékek nőttek fel az először Úttörőháznak, a rendszerváltás után Gyermekek Házának nevezett, végül a mai nevét elnyert intézmény, a Generációk Háza Művelődési Központ programjain.
A GisL című darabbal tért vissza a Győri balett társulata a személyes térbe, amit a 16. Magyar Táncfesztivál keretében mutattak be a Széchenyi téren. A premiert még online tartották májusban a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek alatt.
A kutatás fókuszában a fiatalok munkaerőpiaci preferenciáinak vizsgálata állt. Az derült ki, hogy a fiatal munkavállalók szemében a legvonzóbb munkáltatók idén az Audi, a Telekom, a Bosch, az OTP és a MOL.
A győri Széchenyi István Egyetem Szenátusa dr. Rechnitzer Jánosnak és dr. Szakál Pálnak professor emeritus címet adományozott. Mindketten több évtizede meghatározó oktatói-kutatói az intézménynek.