Hirdetés

Boldogan repkednek a gyirmóti gyurgyalagok

Fotó: Beledi Márta
Győr+
2021.06.20. 15:20

Beledi Márta ezúttal a Gyirmóton fészkelő gyurgyalagokat kapta lencsevégre.

Hirdetés

A gyurgyalagot a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1979-ben és 2013-ban az Év madarává választotta. A meleg éghajlatot részesíti előnyben, Európába májusban érkezik, augusztus végén, szeptember elején indul útnak Észak-Afrikába és Nyugat-Ázsiába.

Magyarországon rendszeres fészkelő, május-szeptember hónapok közt tartózkodik itt. Állománynagysága 17 000 – 24 000 egyed. Nem fenyegetett a kihalástól, de itthon fokozottan védett, természetvédelmi értéke 100 000 Ft.

Hirdetés

Rovarevő specialistaként többnyire kisebb-nagyobb szitakötőkkel, lepkékkel és sáskákkal táplálkozik. Méhészmadárként darazsakat és méheket is fogyasztanak, némileg ellenállóak a szúrásukra, de kitépik a fullánkjukat és a méregmirigyüket, mielőtt lenyelnék őket. A rovarokat röptében kapja el. Akár 250 méhet is elfogyaszthat egy nap. 

Egy spanyol kutatás szerint táplálékának 69,4% – 82%-át a háziméhek teszik ki, bár ez kevéssé érinti a családokat, mivel a dolgozók kevesebb, mint 1%-át veszítik el emiatt. Egy másik tanulmány szerint hatékonyabban hasznosítják a vegyes táplálékot, mint ha egyetlen fajta rovart fogyasztanak.

Társaságkedvelő madarak. Szívesen ülnek akár csoportosan is kiálló ágakon és villanydrótokon. Kiválóan repülnek, de a földön ügyetlenek. Télen akár 2500-10 500 km-t is megtesznek délre vonulva, mert táplálkozásukhoz csak ott találnak elegendő rovart. Csak nappal tudnak vonulni, de röptükben is tudnak táplálkozni.

Forrás: Wikipedia
Fotók: Beledi Márta

Kapcsolódó témák: #napi érdekes |
likeold
a fb oldalunkat