Győr
Győr+ 2019.02.21.

Sikeres évet zárt a Rába Csoport

A Rába Csoport újabb sikeres gazdasági évet zárt 2018-ban: a csoport szintű forgalom 10,9 százalékos növekedés mellett közel 49 milliárd forintot ért el. A tavalyi év a társaság kulcspiacainak tartós élénkülését hozta, ami mindhárom üzletág jó gazdálkodási eredményeihez hozzájárult.

Győr+ 2019.02.21.

Ronda házat ugyanolyan drága építeni, mint szépet

A tanárként, építészként és civil műemlékvédőként is legendás, négy éve elhunyt kollégájuk, Winkler Gábor archívumát rendezik éppen, hogy a nagyközönség elé tárhassák. Az építészoktatáson belül építészettörténetet, műemlékvédelmet és várostervezést tanítanak. A Széchenyi István Egyetem Építészettörténeti és Városépítési Tanszékén jártunk, és nem kerültük ki a kortárs építészetet sem.

Győr+ 2019.02.20.

Mosoly táplálja az egyetemi szakszervezet fenyőfáját

Ott kellene lenni a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnökségi ülésein ahhoz, hogy az ember át tudja érezni, milyen problémák jellemzőek máshol, és ehhez képest milyen megnyugtató a helyzet Győrben. Dr. Szauter Ferenc, a széchenyis szakszervezet elnöke az FDSZ elnökségi tagjaként hivatalból részt vesz ezeken az összejöveteleken. A győri egyetem szakszervezeti kultúrája hivatkozási alap lehetne az országban.