Az év utolsó megyei közgyűlését tartották

Fotó: Ficsór Dávid
Ficsór Dávid
2021.12.10. 15:29

A 2021-es esztendőben utoljára ülésezett a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés. Az esemény díjátadással kezdődött, hiszen Németh Zoltán, a szervezet elnöke elismeréseket nyújtott át Puklér András törzszászlósnak és Czövek Csaba főtörzsőrmesternek, akik a X. Balesethelyszínelő Országos Versenyen képviselték megyénket és első helyezést értek.

Major András, a Megyei Értéktár Bizottság alelnöke tartott beszámolót a bizottság első féléves munkájáról közmeghallgatás keretében.

Németh Zoltán az értéktár kapcsán azt mondta, egy igazi sikertörténetről van szó. A közgyűlésen elfogadták a Győr-Moson-Sopron Megyei Kerékpárforgalmi Hálózati Tervet, amivel megteremtették annak a lehetőségét, hogy a korábbi hálózati hiányosságokat feltárva, a jövőnek tudjanak olyan nagyobb kerékpárút összeköttetéseket létrehozni, melyek a megye fontosabb településeit, vagy turisztikai desztinációit kötik össze.

Németh Zoltán a közgyűlés összetételét érintő változásról is beszámolt az ülésen, bejelentette, hogy a megyei közgyűlés Momentum frakciója megszűnt, hiszen a két képviselő közül az egyik függetlenként folytatja a továbbiakban.

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid

Kapcsolódó témák: #értéktár | #híradó | #közgyűlés | #ülés |