Győr
Ficsór Dávid 2021.09.08.

Ha szeptember, akkor indul a kamarai tantárgy

Megkezdődött a Széchenyi István Egyetem őszi szemesztere, elindult a Kamara a vállalkozásokért tantárgy. 2011 óta mondhatni ez már természetes, hiszen a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, az egyetemmel közösen, azóta minden évben meghirdeti a közkedvelt kurzust.

Zombai-Kovács Ákos 2021.09.08.

Cirkusz a járvány után

Észak-Dunántúlon turnézik a Magyar Nemzeti Cirkusz, a társulat az ősz folyamán a Balatontól északra fekvő nagyobb városokat látogatja végig, legújabb műsorával. Szerdától vasárnapig Győrben, a Cirkusz téren állomásozik a 70 tagú társulat, amely nagy szeretettel várja vendégeit. Magyarország legszínvonalasabb utazó cirkusza „The Show Must Go On” című bemutatóját ajánlja a győriek és a környékbeliek figyelmébe, ami igazán látványos produkciókat kínál az érdeklődők számára.

Győr+ 2021.09.08.

150 ezer forint gyűlt össze a jótékonysági képárusításon

Véradással egybekötött jótékonysági képárusítást tartott Erdélyi Tibor a Likócsi Művelődési Házban kedden délután. A karbantartóként dolgozó fiatalember felajánlásának köszönhetően mintegy 150 ezer forint segíti az Országos Mentőszolgálat munkáját.

Győr+ 2021.09.07.

Sportsikerek a győri katonáknál

Sikeresen szerepeltek az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred honvédei a hétvégén több sportrendezvényen is.

Győr+ 2021.09.07.

Feleségével egy napon hunyt el a jeles győri mérnök, Láng Béla

Életének 88. évében elhunyt Láng Béla vezetékes távközlési mérnök, a Távközlési és Automatizálási Intézet (TAI) Kapcsolástechnika laboratóriumának ny. vezetője, a győri hírközlési képzés jeles és tekintélyes személyisége.

Németh Boglárka 2021.09.07.

Rajzaival segít az ifjú karbantartó

Véradással egybekötött jótékonysági képárusítást tartott Erdélyi Tibor a Likócsi Művelődési Házban. A karbantartóként dolgozó fiatalember szabadidejében rajzol, műveit pedig immáron másodszor bocsátja a nagyközönség elé. A befolyt összeggel ezúttal az Országos Mentőszolgálatot támogatja. A rendezvényen azonban nemcsak a képeket lehetett megvásárolni, hanem véradásra is lehetőség nyílt.

Győr+ 2021.09.07.

Szakmai napot tartanak a kertbarátok

Negyedik szakmai napján tartja ma a Kertészek és Kertbarátok Győri Városi Egyesülete az Iparkamarában. Tavaly a vírus miatt csak az online térben tudtak összegyűlni, idén azonban újra létrejöhetett a személyes találkozás.

Győr+ 2021.09.07.

Adjunk vért, életet ment!

Újra civil véradás lesz Győrben, immár ötödik alkalommal. A civil szervezetek és tagjaik szeptember 10-én segíthetnek embertársaikon. Részletek a cikkben!