Jótékonyság

Rajzaival segít az ifjú karbantartó

Fotó: Németh Boglárka
Németh Boglárka
2021.09.07. 17:29

Véradással egybekötött jótékonysági képárusítást tartott Erdélyi Tibor a Likócsi Művelődési Házban. A karbantartóként dolgozó fiatalember szabadidejében rajzol, műveit pedig immáron másodszor bocsátja a nagyközönség elé. A befolyt összeggel ezúttal az Országos Mentőszolgálatot támogatja. A rendezvényen azonban nemcsak a képeket lehetett megvásárolni, hanem véradásra is lehetőség nyílt.

Erdélyi Tibor legutóbb a Gézengúz Alapítványt támogatta rajzaival, ezúttal pedig az OMSZ mellé állt. A különleges kiállítás megnyitóján Hajtó Péter, Likócs önkormányzati képviselője is beszédet mondott. Hajtó Péter azonnal Tibor mellé állt és megköszönte a művésznek, hogy megálmodta ezt a eseményt továbbá arról is beszélt: örül annak, hogy Likócson is szerveződhetett végre véradás, mivel ennek a lényege a mögöttünk álló vírus sújtotta időszak miatt most különösen felértékelődött. A képviselő pedig megköszönte a résztvevőknek, hogy vérüket adták, azért, hogy másoknak segíthessenek. 

A képvásáron Mocskonyi Nóra, az OMSZ Alapítványának munkatársa is köszöntőt mondott. Mocskonyi Nóra kiemelte: az alapítványt 2004-ben azért hozták létre a mentőszolgálat dolgozói,  hogy jobbá tegyék a magyar mentés minőségét. Azóta minden nap azért dolgoznak, hogy az ország 255 mentőállomásán szolgálatot teljesítő 8500 kolléga a lehető legkorszerűbb eszközökkel indulhasson bevetésre, hiszen ahogy ő fogalmazott :minden nap újjászületik valaki. Az alapítvány munkatársa hozzátette: a kiállítás nagyon hasznos, hiszen pénzügyi támogatásra is szükség van, de emellet fontos adomány a véradás is. 

Erdélyi Tibor, Mocskonyi Nóra. Fotó: Németh Boglárka

Erdélyi Tibor az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézménynél dolgozik karbantartóként, így testközelből is megtapasztalhatta milyen kemény időszak áll az egészségügyi ellátórendszerben dolgozók mögött. Nekik azonban koronavírus járvány ide vagy oda, mindig, a nap 24 órájában helyt kell állni, így nem volt kérdés, hogy segíteni fog.  A tehetségét vetette be és szabadidejét nem kímélve rajzolt heteken keresztül, hogy elkészült műveket kiállíthassa és az azokból befolyt összeget jótékony célra fordítsa. Az álma pedig megvalósult, hiszen rengeteg volt az érdeklődő, ezzel egyidőben pedig a legtöbb vásárló be is tért a művelődési házba, hogy vérével másokon segíthessen.

Képgalériánk a kiállításról:

Fotó: Németh Boglárka

A képek nagy része szinte perceken belül gazdára talált, Hajtó Péter személyesen vásárolta meg az Utolsó vacsora utánzatát. Erdélyi Tibor pedig már most azon gondolkozik, kinek segítsen majd legközelebb. Önzetlenségéről pedig az Országos Mentőszolgálat sem feledkezett meg, egy Facebook posztban köszönték meg az ifjú művész segítségét:

Kapcsolódó témák: #jótékonyság | #kiállítás | #művészet | #rajz |