Vezetéstől eltiltott sofőrt szűrtek ki a rendőrök
A 27 éves női sofőrrel és a 41 éves férfi utasával szemben alkalmazott drogteszt is pozitív lett.
A 27 éves női sofőrrel és a 41 éves férfi utasával szemben alkalmazott drogteszt is pozitív lett.
A szerző a Huszadik Győri Könyvszalonon beszélgetett most megjelent művéről.
Hajba Ferenc és Nagy Roland a Győr+ kollégái most megjelent könyvükről beszélgettek a Huszadik Győri Könyvszalonon.
Az intézkedés bérlőkre és vásárlókra egyaránt vonatkozik.
Harmadik alkalommal rendeztek pályaválasztási és oktatási kiállítást tartottak a győri Audi Hungaria Általános Művelődési Központban. Az érdeklődő diákok előadásokon vehettek részt, amelyeket hazai és külföldi egyetemek, főiskolák, ipari és kereskedelmi vállalatok, illetve az Audi szakképzésben aktív partnerek tartottak.
Idén ünnepli alapításának 100. évfordulóját a Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola. A kerek évforduló tiszteletére pénteken délután ünnepséget rendeztek az belvárosi intézményben.
Szent Erzsébetre, a legismertebb magyar szentre emlékeztek az újvárosiak pénteken délelőtt. Már hagyomány, hogy Erzsébet napján az újvárosi templomnál lévő szobornál tartanak ünnepséget a városrészben élők. Az eseményen Szeles Szabolcs, Győr alpolgármestere és Dr. Fekete Dávid önkormányzati képviselő arról beszéltek, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet segítette az elesetteket, életútjából pedig erőt meríthetünk.
Három napon át a könyveké, az irodalomé, a kultúráé a főszerep Győrben. Pénteken délelőtt az Alkotói Díj átadásával és Dés László műsorával nyílt meg a sorrendben huszadik Győri Könyvszalon a Győri Nemzeti Színházban.
A tavalyi online esemény után idén már élőben, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székhelyén rendezték meg az „A jelen tanulója, a jövő mestere” nevet viselő rendezvényt.
Christopher Fifield Richter Jánosról szóló angol nyelvű kötete megjelent magyar nyelven is, melyet a Győri Könyvszalonon november 21-én 16 órakor a színház Kisfaludy Termében mutat be Fűke Géza igazgató, Berkes Kálmán művészeti vezető és Fejérvári Boldizsár fordító.