Szent Erzsébet ünnepe Újvárosban

Győr+
2021.11.19. 15:09

Szent Erzsébetre, a legismertebb magyar szentre emlékeztek az újvárosiak pénteken délelőtt. Már hagyomány, hogy Erzsébet napján az újvárosi templomnál lévő szobornál tartanak ünnepséget a városrészben élők. Az eseményen Szeles Szabolcs, Győr alpolgármestere és Dr. Fekete Dávid önkormányzati képviselő arról beszéltek, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet segítette az elesetteket, életútjából pedig erőt meríthetünk.

Az Újvárosi Művelődési Ház kórusa Szent Erzsébet dalokat énekelt. A megemlékezést már évek óta a Szent Erzsébet templom melletti szobornál tartják meg. Szeles Szabolcs Győr alpolgármestere kiemelte, Újvárosban egy erős és összetartó közösség működik, amely méltán büszkék hagyományaira.

”Ez a városrész ahol most vagyunk újvároson belül, a Szent Erzsébet nevet is viseli. Van egy erős kötődése Szent Erzsébethez, akinek a tevékenysége, életútja messze túlmutat a saját korszakán és a mai világnak is üzen. Hiszen ő kiállt és segítette az elesetteket, és a bajbajutottakat. Ez a mai korszaknak is nagyon fontos üzenet” – mondta ünnepi beszédében Szeles Szabolcs alpolgármester.

Árpád-házi Szent Erzsébet az ezerkétszázas években élt, jótékony életútjához több különleges csoda és legenda fűződik, akinek életútjából erőt meríthetünk – erről beszélt dr. Fekete Dávid önkormányzati képviselő. „Adventhez közeledve, Szent Erzsébet tevékenysége számunkra egy felkiáltójel lehet. Nekünk is kötelességünk az irgalmasság, nekünk is kötelességünk, hogy segítsünk azokon a rászorulókon, akik nehéz helyzetben vannak” – emelte ki dr. Fekete Dávid.

Szeles Szabolcs és Dr. Fekete Dávid közösen koszorúzták meg Szent Erzsébet szobrát, majd dr. Lukácsi Zoltán plébános imádságával zárult a megemlékezés.

Galéria: Ács Tamás

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt

Kapcsolódó témák: #megemlékezés | #újváros |