A Győri Filharmonikus Zenekar bemutatja

Könyv Richter Jánosról

Győr+
2021.11.19. 13:58

Christopher Fifield Richter Jánosról szóló angol nyelvű kötete megjelent magyar nyelven is, melyet a Győri Könyvszalonon november 21-én 16 órakor a színház Kisfaludy Termében mutat be Fűke Géza igazgató, Berkes Kálmán művészeti vezető és Fejérvári Boldizsár fordító.

A vasárnap délutáni könyvbemutatón közreműködik a Győri Filharmonikus Zenekar kamaraegyüttese. 
Mint ismert a győri születésű karmester megannyi szállal kötődik városunkhoz, nevét több intézmény is nagy tisztelettel őrzi s ápolja. Édesapja, Richter Antal osztrák születésű híres zenész, győri egyházi karnagy és zeneszerző volt, aki megalapította a Győri Férfidalegyletet is, mely 1862-ben alakult át Győri Ének és Zeneegyletté, a Győri Filharmonikus Zenekar jogelődjévé. 


Richter János életének első nyilvános hangversenyét Győrött adta. Karrierje túlnyomórészt négy nagyobb 19. századi zenei centrum – Bécs, London, Bayreuth és Manchester – köré összpontosult, azonban élete végéig kapcsolatban maradt a hazánkkal. Mindig is magyar származásúnak és osztrák polgárnak vallotta magát, illetve a német zenei nyelv képviselőjének Kora vezető komponistáit, énekeseit és hangszerjátékosait inspirálta, Wagner, Brahms, Elgar, Bruckner és Csajkovszkij számos művének ősbemutatóját vezényelte, és nagyban hozzájárult Dvořák, Sibelius, Bartók és Glazunov pályafutásának kibontakozásához. Richter János a vezénylést és a karmesteri hivatást olyan művészi szintre emelte, mely lehetővé tette, hogy a 20. században a karmesterek igazán önálló presztízzsel rendelkező művészként, alkotótársként vegyenek részt a zenetörténetben. 


Christopher Fifield 1993-ban megjelent, majd 2016-ban átdolgozott és bővített kiadása már Richter Vezénylési füzeteit is tartalmazza. A Győri Könyvszalon közönsége e kötet reprint magyar nyelvű kiadását tarthatja majd a kezében.  A Vezénylési füzetek teljes terjedelmében részletezik mind a 4351 nyilvános előadást, melyet Richter 47 éven át tartó szakmai életében adott. A könyv a karmester saját naplóira támaszkodva bemutatja számos kortárs zeneszerzővel és előadóval folytatott levelezését is. 

A rendezvény védettségi igazolvánnyalés maszkhasználattal látogatható.