Győr
Zombai-Kovács Ákos 2021.08.10.

Városrendészet: nyáron is éjjel-nappal terepen

Nyáron is éjjel-nappal terepen vannak a városrendészek, a járvány után újra kinyílt világban, a nagyrendezvényeken is a rendre, a biztonságra és a tisztaságra ügyelnek.

Havassy Anna Katalin 2021.08.10.

„Szerettük volna visszaadni a családjának”

Ahogy arról a Győr+ Média is beszámolt, a Tien-san hegységben található Pobeda-csúcs meghódítása a világ egyik leghidegebb és legkeményebb próbatétele, a legfelkészültebb hegymászók számára is. Szerencsére a jelenleg az alaptáborban tartózkodó Kovács Albert és Vitéz Péter jól vannak és hétfőn a több napja eltűnt iráni hegymászónő, Mehri Jafari keresésére indultak.

Győr+ 2021.08.10.

Szabó Lívia: Jó döntés volt a Széchenyi

Felsorolni is nehéz, hány ösztöndíjat, OTDK-megmérettetést és jogász szakos hallgatók számára megrendezett versenyt nyert meg az elmúlt öt évben Szabó Lívia, a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának frissen végzett alumnája. Túl van az államvizsgákon, átvette diplomáját, de nem szakad el az egyetemtől, hiszen ősztől jogtudományi PhD-képzésben folytatja tanulmányait az Audi Hungaria Zrt.-nél betöltött főállása mellett Győrben.

Németh Boglárka 2021.08.09.

Negyedik hullám, harmadik oltás

Augusztus elsejétől lehet Magyarországon elsőként regisztrálni a harmadik koronavírus elleni védőoltásra. Fontos tudni, hogy harmadik oltásként az emberek nagy része más vakcinát kap, mint az első két alkalommal.

Zombai-Kovács Ákos 2021.08.09.

„Normális” tanévre készülnek a Gárdonyiban

A jelenlegi állás szerint „normális” tanévre készülnek az egyik legpatinásabb győri általános iskolában. Erről az intézmény igazgatója beszélt a Győr+ Médiának.