Visszatér a piac a Dunakapu térre!
Március elsejétől kerülhet vissza régi-új helyére a győri piac.
Március elsejétől kerülhet vissza régi-új helyére a győri piac.
A belvárosban, az Árpád parkolóházban valamint a győri vásárcsarnoknál található parkolóházban az elektromosautó-töltők díjfizetéses rendszerűvé átépítése befejeződött.
„Gépírást tanulok, de azért mesét is nézek majd rajta!” – mondta az egyik megajándékozott a huszonegy mozgásában korlátozott gyermek közül, akiknek a tanulását segítik majd a számítógép adományok.
Két új lombszívó berendezés és egy gyűjtőkosaras fűnyírótraktor segíti a Győr-Szol Zrt. dolgozóinak munkáját az őszi feladatok ellátásában. Az új gépeket szerdán mutatták be a sajtó képviselőinek Adyvárosban, az Ifjúság körút és Földes Gábor utca találkozásánál.
Jövőfát ültettek a Kodály Zoltán iskola negyedikes diákjai, amellyel a hagyományőrzés mellett a környezetvédelemre is felhívták a figyelmet. Az iskola területén már több mint tíz jövőfa ad lombjával árnyékot, tisztítja a levegőt és szolgál búvóhelyül a madaraknak.
A Széchenyi István Egyetem számára kiemelten fontos munkatársai és hallgatói egészségének védelme, ezért több mint harminc hőmérő készüléket üzemelnek be a héten az intézmény épületeinek legforgalmasabb pontjain.
A győri nyomozók egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a győrsági férfit.
A növénynemesítéstől a korszerű növényvédelemig címmel rendeztek szakmai napot a megyei iparkamara épületében.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara idén is helyet adott a Hagyományok Háza által meghirdetett Népi Iparművészeti Zsűrizésnek.
A Rómer Flóris Történeti és Művészeti Múzeum állandó és időszaki kiállításai október 23-án ingyenesen látogathatók.