Megvan az első arany! Olimpiai bajnok Szilágyi Áron!
Szilágyi Áron a döntőben az olasz Luigi Samelevel csapott össze.
Szilágyi Áron a döntőben az olasz Luigi Samelevel csapott össze.
A hírről dr. Dézsi Csaba András polgármester számolt be hivatalos közösségi oldalán, ahol érdekes részleteket és fotókat is megosztott az eseményről.
Ahogy azt sejteni lehetett, az időjárás kicsit közbeszólt Kovács Albert és Vitéz Péter útjába, de aggodalomra semmi ok: csupán annyi történt, hogy egy nappal később indulnak az alaptáborba.
A közelmúltban történt adyvárosi panelháztűzben gyors, hatékony és szakszerű munkát végző tűzoltókat köszöntött a polgármester.
Igazi kuriózumnak számító tárlat nyílt szombaton a Magyar Ispitában, ahol a győri Bácsi Magda hegedűművész egy életen át gyűjtött távol-keleti tárgyainak a legizgalmasabb darabjait láthatjuk.
Újragondolt repertoárral jött a Republic zenekar szombaton Győrbe. A kicsit hazatérő együttes a Dunakapu téren adott hihetetlen koncertet. Boros Csaba énekessel beszélgettünk is , akinek gimnazista korában – elméletben – közös együttese volt Dézsi Csaba András polgármesterrel.
Diplomátadóra került sor pénteken a a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karán.
„Kevés bor, sok szóda. Ebben a nagy melegben így igyuk a fröccsöt, hogy oltsuk a szomjunkat”– ajánlotta dr. Dézsi Csaba András polgármester a XVI. Győri Fröccsnapok péntek esti megnyitóján a Dunakapu téren.
Pálffy Miklós nevét vette fel a Magyar Honvédség 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred likócsi laktanyája.
A világ egyik legismertebb énekese, a spanyol Placido Domingo augusztus 6-án Győrben ad jótékonysági koncertet, mellyel a világ valamennyi egészségügyi dolgozójának megköszöni a Covid-19 járvány elleni áldozatos harcukat.