Fogadalmi körmenet Szent László emlékére – GALÉRIA!
A hétvége Szent Lászlóról, a lovagkirályról szól Győrben. A szórakoztató műsorok mellett fogadalmi körmeneten is megemlékeztek az egykori királyról.
A hétvége Szent Lászlóról, a lovagkirályról szól Győrben. A szórakoztató műsorok mellett fogadalmi körmeneten is megemlékeztek az egykori királyról.
Szent László királynak állít emléket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) idei érmekibocsátási programjának legkülönlegesebb darabja - olvasható az MNB MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Szakrális meghittség járta át Győr utcáit csütörtök este, ekkor tartotta ugyanis az önkormányzat valamint a Győri Egyházmegye a hagyományos Szent László-napi ünnepségsorozatát. Szent László hermáját 1607 óta őrzik a győri székesegyházban, az ilyen alkalmakkor pedig a nagyközönség is közelebb kerülhet a lovagkirályhoz, annak életéhez és szellemiségéhez.
Szent László-nap alkalmából ünnepi díszközgyűlést tartottak a városházán, kedden, ahol átadták a Szent László- érem díjakat is.
Archeogenetikai vizsgálatokkal igazolták a Szent László koponya ereklyéjének eredetiségét a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának és a Szegedi Tudományegyetem Genetikai Tanszékének kutatói.
Az idei Szent László-érmes Malasits Zsolt Ferenc műveiben mindig nagy odaadással vall a szeretetről, a szerelemről és az ember útkereséséről az Isten által teremtett világban. Művészetét alapvetően a spiritualitás, a szakralitás és a magyar történelmi hagyományok bemutatása jellemzi. Vallja, igenis képesek vagyunk a Szent László-i örökséget magunkévá tenni és továbbörökíteni, hiszen sokan vágyják a tisztes, becsületes és biztonságos életet, ehhez azonban őszinte és jó tettekre van szükség.
A díszközgyűlést követően a résztvevők, az érdeklődő győriek 17.30-kor megkoszorúzták a Káptalandombon Szent László király szobrát. A székesegyházban a szentmise előtt helyezték ki a Szent László-hermát. 18 órakor ünnepi szentmisét tartottak Böcskei László nagyváradi megyéspüspök főcelebrálásával a székesegyházban.
Szent László hosszú időre megalapozta Közép-Európa és országunk történelmi szerepét, valódi történelmi súlyát. Ezt kell megőriznünk, erősítenünk - hangsúlyozta beszédében dr. Dézsi Csaba András polgármester a hétfőn délután tartott ünnepi közgyűlésen.
Szent László király emlékét idézik meg június utolsó hétvégéjén az Aranyparton zajló fesztivállal, amely a középkorba repíti vissza a résztvevőket. Az eseményt összművészeti és összgenerációs programnak szánják a szervezők.