A jóság örök körforgása

Fotó: Marcali Gábor
Farkas Mónika
2022.07.24. 19:15

Az idei Szent László-érmes Malasits Zsolt Ferenc műveiben mindig nagy odaadással vall a szeretetről, a szerelemről és az ember útkereséséről az Isten által teremtett világban. Művészetét alapvetően a spiritualitás, a szakralitás és a magyar történelmi hagyományok bemutatása jellemzi. Vallja, igenis képesek vagyunk a Szent László-i örökséget magunkévá tenni és továbbörökíteni, hiszen sokan vágyják a tisztes, becsületes és biztonságos életet, ehhez azonban őszinte és jó tettekre van szükség.

A kitüntetett képzőművész tavaly ősszel töltötte be 60. születésnapját, az élet és a sors kegyes hozzá, az út, amin jár, ajándékokkal van kikövezve. Mindenképpen szerencsésnek mondhatja magát, hiszen megtalálta a megtisztelő felkérés, hogy szülővárosa köszöntésére készítse el a grandiózus művet, mely Győr 750 éves történetének legfontosabb pillanatait örökíti meg.

„Minden mindennel összefügg” – a művész életében visszatérő szereplő Szent László, 2017-ben festett is róla néhány ikont, melyből egy Magyarország krakkói főkonzulátusára került. A lovagkirály méltó emlékét Malasits Zsolt Ferenc képén keresztül nemcsak Lengyelország, de városunk is őrzi már. Az aranyszínű herma, az ikonikus koponya ereklyetartója a „Győr 750” óriásfestményen is megjelenik, jól felismerhetően csillog a türkizkék folyón. Komoly feladat volt, már csak a méretét és a funkcióját tekintve is mindenki megelégedésére elkészíteni a mintegy 7 méter széles és 1,8 méter magas óriásfestményt. A mű 2021-ben került méltó helyére, a városháza polgármesteri tárgyalójába, ahová a győriek szervezett tárlatvezetéssel juthatnak be és nézhetik meg a tablót, melyről mindenki szeretettel beszél. A kép folytatása már elkészült, melyet e sorok írója egy pillanatra meg is nézhetett a művész Király utcai galériájában. Annyit elárulhatunk, hogy ezen a régmúlt jelenik meg, az egykori győri piac, a belvárosi kiskereskedelem és a vendéglátás örömteli pillanatai.

Malasits Zsolt Ferenc életeleme a pezsgő belvárosi kulturális élet, sokat tett azért, hogy a Király utcát újra a Művészetek utcájaként emlegessék. Közreműködésével sikeres lett a Kult Utca rendezvény a Győri Bevásárló Utcák Alapítvány szervezésében. Tagja az Art World Hungary Egyesületnek, melyet idén Győr Művészetéért díjjal tüntettek ki, nevéhez számtalan önálló és csoportos kiállítás, kulturális program és jótékonysági rendezvény, felajánlás fűződik. Emlékezetes a „Szerelem a Város Felett” című alkotásának születése is a Móricz Zsigmond rakparton 2017-ben, amikor az elkészült óriásképet 16 részre bontotta, majd egy jótékonysági rendezvényen licitre bocsátotta, és a bevétel jelentős részét a Gyermekmentő Alapítványnak ajánlotta fel. „A Jóisten megáldott egy olyan a szervezőképességgel, mellyel szolgálhatom a környezetemet, ötleteim soha nem apadnak ki. Nagyon figyelek arra is, hogy ott segítsek, ahol tudok, hiszen ez a jóság talán majd egyszer visszaszáll rám.”

Kapcsolódó témák: #elismerés | #Győr | #szent lászló |