Címzetes kutatóprofesszor címet kapott az egyetem tanszékvezetője
A Közlekedéstudományi Intézet címzetes kutatóprofesszori címmel ismerte el dr. Lakatos István professzor szakmai tevékenységét.
A Közlekedéstudományi Intézet címzetes kutatóprofesszori címmel ismerte el dr. Lakatos István professzor szakmai tevékenységét.
A Széchenyi István Egyetemért Alapítványnak köszönhetően az egyetem polgárai a 2020–2021-es tanévben hallgatói, sportolói és tudományos ösztöndíjat nyerhettek el. A második félévi pályázatok esetében nemrégiben születettek meg a döntések. A bírálók összesen 63 pályázónak ítéltek meg fejenként 200 ezer és 1,2 millió forint közötti támogatást.
Felsorolni is nehéz, hány ösztöndíjat, OTDK-megmérettetést és jogász szakos hallgatók számára megrendezett versenyt nyert meg az elmúlt öt évben Szabó Lívia, a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának frissen végzett alumnája. Túl van az államvizsgákon, átvette diplomáját, de nem szakad el az egyetemtől, hiszen ősztől jogtudományi PhD-képzésben folytatja tanulmányait az Audi Hungaria Zrt.-nél betöltött főállása mellett Győrben.
Meghosszabbított határidővel, 2021. augusztus 18-ig jelentkezhetnek a továbbtanulni vágyó, informatikai képzési terület iránt érdeklődők Széchenyi István Egyetemen.
A hét végéig, augusztus 8-ig lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárásban meghirdetett, szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre. A Széchenyi István Egyetemen államilag támogatott formában 29 szakon, köztük angol nyelvűeken is van módja továbbtanulni a felvételizőknek.
Újra lehetőség nyílt jelentkezni a Széchenyi István Egyetem amerikai University of Rhode Island (URI) egyetemmel indított kettős, angol nyelvű, online MBA-képzésére, amelynek végén a hallgatók mindkét intézmény oklevelét megkapják. A pályázatok beadási határideje 2021. augusztus 23.
Visszafordíthatatlanul a mindennapjainkba férkőzött az új ipari forradalom, s most leginkább logikusan gondolkodó, költségérzékeny pályakezdőkre volna szükség az építőiparban – állítja Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. alapító tulajdonosa. A hazai építőipari szférában meghatározó szerepet betöltő szakember elárulta azt is, miért köszönhet sokat alma materében, a Széchenyi István Egyetemen tapasztalt vizsgadrukkoknak.
A felsőoktatási intézmények aktív részesei az innovációra épülő gazdaságfejlesztésnek. Többek között ezt a célt szolgálta a rangos Európai Precíziós Gazdálkodási Konferencia is, amelynek szervezésében, megrendezésében a Széchenyi István Egyetem szakembereinek meghatározó szerepük volt.
Az egyik legmagasabb szakmai elismerést, a Vendéglátó Szakmai Oktatók Országos Egyesülete életműdíját vehette át nemrégiben Szalai Zoltán, a győri Széchenyi István Egyetem Turizmus Tanszékének tanszéki mérnöke. A címzetes mesteroktató több mint egy évtizede tanítja a hallgatókat az ételkészítés fortélyaira.
Nemrégiben tartotta idei vándorgyűlését a Magyar Könyvtárosok Egyesülete, ahol átadták „Az év fiatal könyvtárosa” díjat. A Kovács Máté Alapítvány különdíját idén Farkas Renáta, a győri Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltár munkatársa vehette át.