Kitüntetés

Életműdíjat kapott a Széchenyi István Egyetem Turizmus Tanszékének oktatója

Fotó: Horváth Márton
Győr+
2021.07.29. 14:57

Az egyik legmagasabb szakmai elismerést, a Vendéglátó Szakmai Oktatók Országos Egyesülete életműdíját vehette át nemrégiben Szalai Zoltán, a győri Széchenyi István Egyetem Turizmus Tanszékének tanszéki mérnöke. A címzetes mesteroktató több mint egy évtizede tanítja a hallgatókat az ételkészítés fortélyaira.

Ha nem adjuk át másoknak a tudásunkat, az holt marad. Én szeretek tanítani, és azt tapasztalom, hogy a hallgatók örömmel jönnek az óráimra. Ebben persze az is benne van, hogy az elkészített ételeket a végén megkóstolhatják” – mondta mosolyogva Szalai Zoltán, aki tanszéki mérnökként 12 éve tagja a Turizmus Tanszék közösségének, ahol jelenleg az ételkészítési ismeretek, valamint a sütés-főzés a szabadban című tantárgyakat oktatja. Tevékenysége abból a szempontból is fontos, hogy a Széchenyi István Egyetem minél több gyakorlatorientált képzéssel igyekszik megkönnyíteni a fiatalok beilleszkedését a munkaerőpiacon.

Turizmus és vendéglátás alapszakos hallgatókat oktatok. Mindkét területen fontos, hogy a végzettek tisztában legyenek a vendéglátással, az ételek összetevőivel, elkészítési módjával, képet kapjanak a megrendelés, a beszerzés, a készletezés folyamatáról. Arra törekszem, hogy a nemzetközi mellett a magyar konyhát, saját gyökereinket is megismerjék. Ennek érdekében a különböző ételeknek, alapanyagoknak történelmi hátteret adok, s mivel hobbim a magyar nyelv ápolása, még nyelvi fordulatokat, humort is beleszövök a mondandómba, ezzel is erősítve a fiatalok magyarságtudatát” – fejtette ki Szalai Zoltán.

Fotó: Horváth Márton

A szakember úgy alakítja ki a tematikát, hogy a résztvevők valamennyi technológiát és alapanyagcsaládot megismerjék. „A lányok főleg a csirkéből készült, a fiúk pedig a tartalmasabb ételeket kedvelik. De ez mindegy is, mert maga a technológia a lényeg, és nem az, hogy milyen húson mutatom be például a párolást, a sütést vagy a bundázást. Komplett menüt is összeállítunk, levessel, főétellel, desszerttel, és ott is fontos, hogy a teljes spektrumot láttassam a hallgatókkal. Igaz ez arra is, hogy mind a hagyományosabb bográcsozás, mind a ma trendibb grillezés téma az órákon” – magyarázta Szalai Zoltán.

Az idén éppen negyedszázada oktató szakember rendkívül büszke arra, hogy nemrégiben átvehette a Vendéglátó Szakmai Oktatók Országos Egyesülete életműdíját, ami az egyik legrangosabb szakmai kitüntetés Magyarországon. Úgy véli, ez a tanszék elismerése is, amelynek tagjai megteremtették a feltételeket munkájához, és mindenben segítették őt.

Kapcsolódó témák: #kitüntetés | #Széchenyi István Egyetem |