Széchenyi-egyetem

Címzetes kutatóprofesszor címet kapott az egyetem tanszékvezetője

Fotó: Közlekedéstudományi Intézet
Győr+
2021.08.13. 05:51

A Közlekedéstudományi Intézet címzetes kutatóprofesszori címmel ismerte el dr. Lakatos István professzor szakmai tevékenységét.

A szakember a Széchenyi István Egyetem Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karának dékánhelyettese, Közúti és Vasúti Járművek Tanszékének vezetője. A kitüntetés rávilágít az intézmény különböző tudományterületeken elért kiváló teljesítményére, amit az idei felvételi adatok is visszaigazoltak.

Magyarország egyik meghatározó szakmai-tudományos intézménye, a Közlekedéstudományi Intézet idén címzetes kutatóprofesszori kitüntetést alapított. A rangos díjat első alkalommal két oktatónak-kutatónak adták át, köztük dr. Lakatos István professzornak, a Széchenyi István Egyetem Közúti és Vasúti Járművek Tanszéke vezetőjének.

Megtisztelő számomra ez a cím, amelynek odaítélése egyrészt a Közlekedéstudományi Intézettel meglévő szoros partnerségnek köszönhető. Az együttműködés kiterjed közös kutatásokra, publikációkra, workshopokon való részvételre, valamint az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottságban való munkára. A díj elismerése ugyanakkor a Széchenyi István Egyetem előrelépésének is, ami többéves munka eredménye. Ez megmutatkozik az intézmény hazai és nemzetközi megítélésének nagymértékű javulásában, környezetének, infrastruktúrájának lendületes fejlődésében, képzési és tudományos színvonalának emelkedésében, a hallgatói és oktatói kiválóságok számában is. Sok céggel, szervezettel vagyok kapcsolatban az országban, és az egyetemről mindenütt pozitív visszajelzéseket kapok” – mondta a professzor.

Dr. Lakatos István úgy látja, hogy a Széchenyi István Egyetem fejlődésének újabb visszaigazolását jelentik az idei felvételi adatok is. Egy kisvárosnyi, csaknem kilencezer fiatal jelentkezett az intézmény képzéseire a 2021–2022-es tanévre. A szám önmagában is magas, az elmúlt évivel összehasonlítva pedig jelentős, 19 százalékos emelkedést takar, miközben országosan ennél jóval kisebb mértékű, 11 százalékos növekedést regisztráltak. A felvételi pontszámok múlt heti kihirdetését követően pedig kiderült, hogy szeptemberben 3424 elsőéves hallgató veheti birtokba a Széchenyi István Egyetem előadótermeit, ami az előző évihez képest 22 százalékos bővülést jelent. Az intézmény kiválóságának jó indikátora, hogy a számottevő emelkedés ellenére a felvételt nyert jelentkezők átlagpontszáma tovább nőtt. A gólyák 86 százaléka állami ösztöndíjasként kezdheti meg a tanulmányait.

A három műszaki kar – az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar, valamint a Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar –mindegyike jelentős növekedést produkált. A legnépszerűbb alapszakok közé itt a járműmérnök, a mérnökinformatikus, a gazdaságinformatikus, a gépészmérnök és a villamosmérnök szak tartozik. Dr. Lakatos István professzor ezzel kapcsolatban elmondta, összegyetemi, kari és tanszéki szinten egyaránt igaz, hogy „szolgáltató intézményként” mindenben segítik a hallgatókat: nemcsak tanulmányaikban, hanem például ingyenes kurzusokkal, gyakorlati helyek keresésével vagy állásajánlatokkal is.

Egyetemünk múltja, hagyományai alapján különösen nagy tudással, felkészültséggel rendelkezik a műszaki tudományokban, ami segíti a térség gazdaságát is, hiszen mérnökökre egyre nagyobb szükség van. További előnyt jelent, hogy mindezeket nagyon jól kiegészíti az intézményben művelt számos más terület, például a jog-, a gazdaság- vagy az egészségtudomány. Emellett Győr rendkívül attraktív város, ahol jó hallgatónak lenni. Úgy tapasztalom, hogy a fiatalok mindezt értékelik, amikor növekvő számban egyetemünket választják” – hangsúlyozta a professzor.

A nyitóképen: Schváb Zoltán, a Közlekedéstudományi Intézet ügyvezetője, dr. Lakatos István professzor és
dr. Gáspár László, a Közlekedéstudományi Intézet Tudományos Bizottságának elnöke, a
Széchenyi István Egyetem professzor emeritusa az elismerés átadása után.

Kapcsolódó témák: #Széchenyi István Egyetem |