Címke: rászorulók
Hirdetés
MTI 2023.12.24.

Rászorulókon segített advent időszakában az MCC

Alaptevékenységei teljesítése mellett a rászorulókat is segítette a Mathias Corvinus Collegium (MCC) advent időszakában szerte a Kárpát-medencében - közölte az intézmény vasárnap az MTI-vel.

Szöveg és fotó: Ficsór Dávid 2023.12.21.

Karácsony előtt célba ért a borlovagok adománya

Több mint 400 győri család asztalán már biztosan lesz meleg étel karácsonykor. Az Európai Borlovagok Győri Legációja csütörtökön közel 1300 kg csirkehúsos termék kiosztásával igyekezett segíteni a rászorulókon.

Szöveg és fotó: Zombai-Kovács Ákos 2023.12.20.

Karácsonyvárás a Karitásszal

Több állomásos programsorozattal készült idén a Győri Egyházmegyei Karitász Krisztus születésére, vagyis karácsonyra. A Karitász célja ezúttal is az volt, hogy az adventi előkészületek során minél több rászoruló családot támogathasson. A tavaly hagyományteremtő szándékkal elindított Gyerekek Karácsonya ezúttal is nagy siker volt, de a korábbi esztendők után ebben az évben, új formában megrendezett Hajléktalanok Karácsonya is elérte célját, hiszen sok fedél nélkül élőnek szépítették meg az ünnepvárást.

Havassy Anna Katalin 2023.12.07.

Joulupukki szebbé tette a hátrányos helyzetű gyermekek napját

Nagy volt a sürgés-forgás a Vaskakas Bábszínházban csütörtökön, hiszen az igazi Mikulást, a lappföldi Joulupukkit várták, aki a Győri Művészeti és Fesztiválközpontnak köszönhetően látogatott el az ünnepi díszben pompázó helyszínre. A nézőtéren hátrányos helyzetű gyermekek sokasága várta a nagy találkozást.

Kárpát Zsolt 2023.05.26.

Ingyen vb-belépőket kapnak a rászoruló családok

Fórumot tartottak a Gyirmóti Sporthotelben a Budapesti Atlétikai Világbajnokságról. A beszélgetés nem csak a kulisszatitkokról folyt. Németh Balázs az atlétikai VB lebonyolításáért felelős társaság vezérigazgatója azt is bejelentette, hogy rászoruló gyerekeknek, családoknak szeretnének segíteni ingyen belépőjegyekkel.

Németh Boglárka 2023.02.28.

Győri rászorulóknak is segít az ételfutárcég és az élelmiszerbank

Győrben élő rászorulóknak is segít az egyik országosan ismert ételfutárcég és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület. Az ételkiszállítással és élelmiszer forgalmazással is tevékenykedő vállalat a megmaradt vagy rövid lejáratú termékeit juttatja el az élelmiszerbankkal összeköttetésben lévő karitatív szervezeteken keresztül a nélkülözőknek, erről egy sajtótájékoztatón számoltak be kedd délelőtt.

Földvári Gabriella 2023.02.07.

Győrben ajándék tűzifával fűthetnek a rászorulók

Péntek óta folyamatosan szállítják ki a szociális alapon igényelt tűzifát a Győr-Szol Komposztáló telepéről. Kedden Újvárosba, a Haladás utca egyik családi házába érkezett meg a hat köbméter tüzelő. A helyszínen ott volt dr. Dézsi Csaba András polgármester, az akció kezdeményezője is.

Földvári Gabriella 2023.01.30.

Már aprítják az ajándék tűzifát

Már aprítják a szociális alapú tűzifát a GYŐR-SZOL Komposztáló telepén, ahol hétfőn dr. Dézsi Csaba András polgármester, az akció kezdeményezője is részt vett a munkálatokban.

Hirdetés