Sulibuli a Kálváriában
A Szülői Munkaközösség fogott össze, hogy 2021-ben, két év után újra együtt ünnepelhessen a Nádorvárosi Ének-Zenei Általános Iskola.
A Szülői Munkaközösség fogott össze, hogy 2021-ben, két év után újra együtt ünnepelhessen a Nádorvárosi Ének-Zenei Általános Iskola.
Szeptember 25. és október 14. között látogatható az idei év legnagyobb természeti kiállítása, az "Egy a Természettel". Az esemény, amely a fővárosban, a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban várja az érdeklődőket, az 1971-es budapesti világkiállítás 50. évfordulójának állít emléket.
Rengetegen gyülekeztek már kora délután a Bercsényi ligetben, ahol egy családi nap keretein belül kicsik és nagyok is megtalálhatták a számításaikat. Babgulyás, lángos, vattacukor és popcorn is várta az ide látogatókat. Több légvárat is felfújtak, ahol mindenki kedvére ugrálhatott.
Győrújbarát idén is csatlakozott az Emeld a Gyereked a Magasba Országos akcióhoz. 11 órakor a Barátság parkban, a Családbarát Magyarország, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom kiállva a gyerekvállalás, családalapítás fontossága mellett csatlakozott a rekordkísérlethez.
Az ország 11 városában rendezik meg vasárnap a Nagy Táncválasztót, amelyen mintegy 60 táncpedagógus közreműködésével, több mint 40 táncstílus kipróbálására van lehetőség.
Véget ért a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgári Védelmi Szövetség „Vakond-túra” című TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01608 azonosító számú nagy sikerű projektje, melyet Győr 750-es jubileuma alkalmából hívtak életre. A programot egy kiállítással zárják le a szervezők. A tárlat ezen a héten a Városháza aulájában látható. A tablókra azokból a fotókból válogattak, melyek a „Vakond-túra” négy helyszínén készültek.
A Magyar Nemzeti Táncszínház „A Tenkes kapitánya" című darabjával fejeződött be vasárnap este a három napos Barokk hétvége Győrben.
Győr 1993, Európa barokk éve óta évről évre izgalmas időutazásra hívja a kor iránt érdeklődőket. Idén augusztus 6-tól 9-ig a 16–17. század világa elevenedik meg a belvárosban, a Széchenyi téren és a Dunakapu téren. A belvárosi üzletek egy része kirakataikat a barokkra hangolták, barokk babák, barokk ruhák láthatók bennük.
A szombati Hooligans nagy koncertje mellett kiállításokra mehetünk, sportolhatunk az Aranyparton vagy megnézhetjük, hogyan táncolnak a kutyák.
Színes ballonok lepik el Győr egét szerdától egészen vasárnapig, itt rendezik ugyanis a 40. Magyar Nemzeti Hőlégballon Bajnokságot, ahova nem csak hazai, de például holland ballonosokat is várnak