Kiállítás az aulában

Folytatnák a sikeres „Vakond-túra” programot

Fotó: O. Jakócs Péter
Ficsór Dávid
2021.09.20. 16:40

Véget ért a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgári Védelmi Szövetség „Vakond-túra” című TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01608 azonosító számú nagy sikerű projektje, melyet Győr 750-es jubileuma alkalmából hívtak életre. A programot egy kiállítással zárják le a szervezők. A tárlat ezen a héten a Városháza aulájában látható. A tablókra azokból a fotókból válogattak, melyek a „Vakond-túra” négy helyszínén készültek.

Csepi László ezredes, a Megyei Polgári Védelmi Szövetség titkára a Győr Plusznak elmondta, a túrák során olyan helyszíneket néztek meg az érdeklődők, ahová az emberek a történelem során elmenekültek, ahol biztonságba helyezték magukat vagy ahol temetkeztek.

Fotó: O. Jakócs Péter

A vezetés történelmi időszakok szerint haladt, így a látogatók először a Kőtárba érkeztek, ahol a római korról, Győr kialakulásáról és a győri várról tudhattak meg érdekességeket. A csapat a Levéltárba haladt tovább, ahol már a középkori Győr és a várbörtönök titkaiba pillanthattak be a túra résztvevői.

Egy nagy ugrással az időben, helyszínünk már a Belváros, igazi izgalmakat tartogatott a lakossági óvóhely, ami egy, a két világháború között épült lakóház pincéjében lett kialakítva. A lélegzetelállító történelmi barangolás a MÁV vasútállomás alatt amúgy nem látogatható menekülő alagútban folytatódott, ez a valamikori tanácsi vezetőknek épült. A látogatás a vasút területén, egy föld feletti óvóhelyben ért véget, ahol egy gépészettel ellátott műszaki épületet néztek meg a látogatók.

Fotó: O. Jakócs Péter

Tíz hivatalos „Vakond-túrát” bonyolítottak le a projektben, melyekre összesen 400-an regisztráltak. A program népszerűsége akkora volt, hogy a jövőben a program folytatásán dolgoznak majd a szakemberek.

Kapcsolódó témák: #Győr | #programok |