Csütörtökön nyit a pannonhalmi tanuszoda
Régvárt beruházás valósul meg, mely Pannonhalmának és a térségnek egyaránt mérföldkő lehet.
Régvárt beruházás valósul meg, mely Pannonhalmának és a térségnek egyaránt mérföldkő lehet.
„Örökzöldek." Találó módon így hívják a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban az osztályok környezetvédelmi felelőseit. Az intézmény újabb fontos lépést tett a környezettudatosság érdekében. Mostantól már a diákok kis hálóiban is szelektíven gyűjtik a szemetet.
A Szent Korona öt méter magas másolata, a mini-múzeumként is működő installáció, az ereklye történetét feldolgozó kiállítás több, mint három héten át volt látható Pannonhalmán. Pénteken ünnepélyes keretek között búcsúztatták el.
A Magyar Passió című magyar filmdrámát vetítik péntek este Pannonhalmán, a Kazinczy Ferenc Művelődési Házban. A filmet egy beszélgetés követi, melyben Várszegi Asztrik emeritus főapát és Eperjes Károly, a film rendezője és főszereplője vesznek részt.
Ezúttal is Kara Ákos országgyűlési képviselő meghívására érkezett Pannonhalmára a szaktárca vezetője. A hivatalos program mellett jutott idő feltöltődésre is, Écsen pedig egy fafaragó műhelybe látogatott el a miniszter.
A Győrbe és Pannonhalmára érkező turisták hosszabb időt töltsenek a két városban, több szolgáltatást vegyenek igénybe, és ezáltal több bevételre tegyen szert a térség – ezt a célt szolgálják azok a stratégiák és szakmai dokumentumok, amelyek a Széchenyi István Egyetem vezetésével készültek egy európai uniós projekt keretében.
A Beszélgess velem! sorozat vendége Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi bencés főapát lesz december 8-án, szerdán 17 órakor a Széchenyi Egyetem új Menedzsment Campus konferenciatermében, akivel Pió Márta beszélget.
Pannonhalma télen is számtalan élményt kínál. December 3-tól január 9-ig már korcsolyapálya is várja a kis városba látogatókat. A kori nélkül érkezőknek jó hír, hogy a 900 Ft-os belépőjegyben a korcsolyabérlés is benne van. A pontos nyitvatartásról a cikkünk végén található elérhetőségeken lehet tájékozódni. December 18-án érdemes szétnézni a Pannonkamra karácsonyi vásárban, közvetlenül a koripálya mellett.
A Pannonhalmi Borvidék két kiváló pincészetébe látogattunk, hogy kiderítsük, vajon üde és illatos, testes és karakteres borokra számíthatunk-e az idei esztendőben. Annyi biztos, hogy most sem kell majd csalódnunk.
Michael August Blume, pápai nuncius kapta idén a Szent Márton-díjat Pannonhalmán.