A győri katéteres labor legelső betege
Folmayer Sándorné volt az első szívbeteg, akit 15 évvel ezelőtt, az akkor még ideiglenes műtőben elsőként katétereztek meg Győrben. Most ismét a kardiológián találkoztunk vele, igaz, holnap már hazafelé készül.
Folmayer Sándorné volt az első szívbeteg, akit 15 évvel ezelőtt, az akkor még ideiglenes műtőben elsőként katétereztek meg Győrben. Most ismét a kardiológián találkoztunk vele, igaz, holnap már hazafelé készül.
Korszerű, biztonságos és kényelmes nyolc HILL-Rom ágyat kapott fél évre, egy tanulmányi szerződés keretében a Győri Petz Aladár Oktató Kórház Kardiológiai Osztálya.
Az adományokkal együtt megközelítően 6 millió forintból szépítették meg a beteghordozók pihenőhelyét a Petz Aladár Megyei Oktatókórházban. A rekonstrukciót a város több cége is támogatta.
Megváltozik a látogatási rend július 13-tól a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban, erről az intézmény Facebook-oldalán tájékoztatta a betegeket.
Méltó ünnepséget rendezett munkatársainak és vendégeinek a győri kórház a Semmelweis-napon.
A szülő nő mellett hétfőtől a megfelelő járványügyi szabályok betartásával egy hozzátartozó tartózkodhat – áll a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosának most megjelent részeges tilalomfeloldó határozatában.
Hétfőtől újraindulhat az egészségügyi ellátás a kórházakban, de a járványellenes készültség fenntartása mellett – jelentette be Kásler Miklós. Ehhez kapcsolódó hír a győri kórházból: a jövő hét elejétől bizonyos feltételekkel újra lehetőség nyílik az apás szülésre is.
Két, lélegeztetésre is alkalmas altatógépet adományozott a West Bau Hungária Kft. a győri kórháznak.
Az Audi Hungaria 100 millió forint értékű támogatást adományozott hat győri és regionális intézménynek a koronavírus elleni küzdelemre. Dr. Dézsi Csaba András polgármester szerint a bajban derül ki, hogy ki az igazi barát.
Győr tovább bővült egy kis ligettel a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház bejárata előtt az épülő parkolólemez és a már felújított kerámia díszkút között. Új járdát építettek, pihenőpadokat és hulladékgyűjtő edényeket helyzetek el, fákat ültettek, cserjéket telepítettek és füvesítettek a most átadott és megszépült, közel 800 négyzetméternyi területen.