„Az a jó orvos, aki embernek is jó”

Fotó: Marcali Gábor
Győr+
2020.06.29. 19:54

Méltó ünnepséget rendezett munkatársainak és vendégeinek a győri kórház a Semmelweis-napon.

A színházban tartott ünnepség elején a szóvivő szerepét is betöltő orvos-igazgató, Oláh Attila professzor egy kisfilmet konferált fel a regionális egészségügyi intézmény elmúlt esztendejéről. Kiderült belőle, hogy megőrizte anyagi stabilitását a győri kórház, s az idei évet lejárt tartozás nélkül kezdte meg a 2372 munkatársat foglalkoztató intézmény. Saját erőből még 588 millió forintos eszközfejlesztésre is futotta. Átadták az Európa-szintű szülészetet, száz ágyat tettek alkalmassá az intenzív ellátásra szoruló betegek kezelésére. Az eddig bérelt CT-t megvásárolták, s korszerű laporoszkópiás műtőtornyot helyeztek üzembe. A járvány idején a szolidaritás és az összetartozás új dimenziót nyitott meg – fogalmazott dr. Tamás László János főigazgató főorvos.

Ezt követően díjakat, kitüntetéseket, előléptetéseket adtak át. 180 ember részesült valamiféle elismerésben. A Petz Lajos Életmű-díjat dr. Skaliczky Zoltán idegsebész osztályvezető főorvos, a főigazgató szervezési helyettese vehette át. Méltatásából kiderült, hogy a korábban katonaorvosként is szolgáló főorvos – aki részt vett például az Öböl-háborúban, de önkéntesként a cunami által sújtott világrészben is közreműködött az emberek mentésében, gyógyításában – számtalan új műtéti technikát honosított meg vagy alakított ki a győri idegsebészeten. Az egészségügyi informatikával is kiemelten foglalkozik, címzetes egyetemi docensként mérnököket oktat a Széchenyi egyetemen. Igazán jó orvos az, aki jó ember, ez pedig teljesen illik a kitüntetettre – fogalmazott dr. Oláh Attila.

A hagyományoknak megfelelően a Semmelweisre emlékező előadást az életmű-díjas tartotta. Skaliczky főorvos szerint az „anyák megmentőjében” olyan, örök orvosi vágy munkált, amely nélkülözhetetlen a jelen fiatal doktorai számára is.

A Petz Aladár Kórházért díjat Bozsóki Attila alezredes, kórházparancsnok, dr. Krankovics István, a Kravtex ügyvezetője, Széles Sándor kormánymegbízott, s dr. Dézsi Csaba András professzor, Győr polgármestere vehette át a főigazgatótól. A világjárvány elleni védekezésben és a betegellátásban végzett kiemelkedő munkáért dr. Dézsi Csaba András elismeréseket adott át dr. Gunther Tibor, dr. Kecskés Gabriella, dr. Knausz Márta, dr. Süle János, dr. Szalai Zsuzsanna, dr. Villányi Balázs, Haszonitsné Jánoki Márta, Kaproncai Gabriella, Pozsgai Márta, Schlakkerné Keszthelyi Ildikó és Ványik Tünde számára. Csordás Adrienn ápolási igazgató 29 munkatársnak elismerő oklevéllel köszönte meg kiváló munkáját. A főigazgatótól emléklapot kaptak azok, akik jelentős adománnyal támogatták a kórházat a járvány alatt: Árki Tamás, Lendvai Zsolt, Markó László, Paár Attila, Szekeres István.

Hosszú vastaps köszöntötte a nyugdíjba vonuló orvosokat, akik a gyógyítás meghatározó, közismert személyiségei voltak az intézményben: dr. Bély Mária, dr. Pintér Tamás, dr. Gartner Béla, dr. Törzsök Ferenc. A Nyári László Nívódíjat az idén dr. Pesztenlehrer Norbert, a szemészet osztályvezető főorvosa a műtéti repertoár jelentős bővítéséért, kiemelkedő szakmai, tudományos munkájáért vehette át. Szincsák Miklósné, az égésplasztika szemészeti osztályának vezető főnövére ugyancsak Nyár László Nívódíjban részesült.

Kinevezésekre is sor került: járványügyi és higiéniai igazgatóhelyettes lett dr. Krausz Márta, a humán erőforrás igazgatóhelyettesének dr. Turbók Adriennt, infokommunikációs igazgatóhelyettesnek pedig Páli Tamást nevezték ki. A központi intenzív terápiás osztályt ezentúl dr. Kecskés Gabriella, a bőrgyógyászati osztályt dr. Fodor Károly, az onkoradiológiait pedig dr. Sipőcz István vezeti. A Patkós család által adományozott Patkós Imre Emlékérmet dr. Tóth Levente István traumatológusnak adta át Patkós Miklós. A Méhes Károly Publikációs díjatdr. Rácz István professzor, tudományos igazgatóhelyettes méltatásával – a dr. Kránitz Noémi osztályvezető főorvos, illetve a dr. Kreitzer András főorvos irányításával kutató és publikáló orvoscsoport kapta.

A Győri Balett társulata a Romance című Kodály-előadásuk részletével, illetve Velekei László az erre a az alkalomra koreografált nagy sikerű művével köszönte meg az egészségügyi dolgozók munkáját.

Szerző: Hajba Ferenc
TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt

Kapcsolódó témák: #egészségügy | #Győr+ TV | #PAMOK |