Boér és Makra távozott
A szakember és a klub közös megegyezéssel bontotta fel a szerződését, amely érinti Makra Zsolt asszisztens edzőt is.
Emléktáblát kapott a legendás győri sportvezető
Születése 105. évfordulójának alkalmából emléktáblát avattak Östreicher Emil tiszteletére a legendás sportvezető győri szülőházánál.
Nyert az ETO a Haladás ellen
Kovács és Andric góljaival két gólos győri előnyre válaszolt büntetőből a Haladás, végül 2-1-re győzött csapatunk a nyugati rangadón. Végig küzdelmes és a végére feszült hangulatúvá vált mérkőzésen játékosaink nagy szívvel harcolták ki végül a győzelmet az egyenlítésért hajtó szombathelyi csapat ellen.
Idegenben kapott ki a Gyirmót
Az Ajka csapatához látogatott a Gyirmót FC Győr, és sajnos a három pontot ott is hagyta ellenfelénél. A szépítőgól ugyan megvolt, de egyenlíteni vagy győzni már nem tudtad a sárga-kékek.
A listavezető ellen támadt fel az ETO
A WKW ETO FC Győr hét mérkőzés óta nem tudott győzni, szerda este viszont a listavezető MTK ellen támadt fel, s Szánthó Regő parádés találatával győzött. A mérkőzés hatalmas küzdelmet hozott, a zöld-fehérek sokat köszönhetnek kapusuknak, Horváth Tamásnak is.
A listavezető ellen meccsel az ETO
Az elhalasztott 9. fordulót szerdán játsszák a Merkantil Bank Ligában. A WKW ETO FC Győr a tabellán első MTK-val küzd majd a bajnoki pontokért. A mérkőzést szerdán 18 órától az M4Sport élőben közvetíti.
Szurkolói különgépeket indítanak Szófiába
Budapestről és Debrecenből is különgéppel repülhetnek a szurkolók márciusban a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki pótselejtezőjére Szófiába.
A Gyirmót is ikszelt
Az Alcufer Stadionban megrendezett mérkőzésen a Gyirmót szerezte meg a vezetést, ám előnyét nem tudta tartani, így végül pontosztozkodás lett a Budafok csapatával.
Utolsó percben vesztett pontokat az ETO
A Békéscsaba saját közönsége előtt 1-1-es döntetlent játszott a Győrrel vasárnap a labdarúgó NB II 18. fordulójában.