Tavaszi programdömping a megyében
Hagyományos sajtóreggelit tartott a Győr-Moson-Sopron Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ, ahol győri és Győr környéki szervezetek mutatták be a következő időszakban várható rendezvényeiket. A tájékoztatón kiderült, a megyei civil szervezetek ismét kitettek magukért, és jobbnál jobb és változatos programokkal találkozhatunk a térség településein.
Győri Audi ETO: a cél a BL négyes döntőjébe jutás
A szezon eddigi legfontosabb mérkőzését játssza szombaton 16 órakor a Győri Audi ETO KC. A kéziladacsapat a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a francia Brest Bretagne-t fogadja az Audi Arénában. Az oda-visszavágós párharc első felvonásán 21-21-es döntetlen született.
A belvárosban versenyeztek az Arrabona vetélkedő csapatai
A második fordulójához érkezett az Arrabona Évszázadai Városismereti Vetélkedő. A Győr Plusz Média és a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ közös szervezésében kilenc éve hódít a verseny, melyre hatodik-hetedik évfolyamosok közül 47 csapat jelentkezett.
Plüssmacikat gyűjtöttek a rendőrök a beteg gyerekeknek
Nagy meglepetés érte péntek délelőtt a Petz Aladár Egyetemi Oktatókórház legkisebb betegeit. Villogó rendőrautó és rendőrmotor, valamint egy igazi beszélő kocsi is érkezett hozzájuk. Az autók pedig nem voltak üresek zsákszám lapultak bennük a plüssmackók, szám szerint több, mint 200, ennyit gyűjtöttek számukra a rendőrök.
Folytatódik a tavaszi érmeosztás
Idén is töretlen a jubileumi forint népszerűsége.
Nem csak innovatív, családbarát a győri egyetem
Szakmai együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért(KINCS). A megállapodás elsődleges célja, hogy a két intézmény összehangolja szellemi erőforrásait, valamint közös hazai és nemzetközi tudományos kutatásokat bonyolítsanak le. Az együttműködés a gyakornoki programra is kiterjed, a Kopp Mária Intézet gyakorlati lehetőséget biztosít a családtudományok iránt érdeklődő győri hallgatók számára.
Igazi sikersztori a Forrás Projekt
Nyugat-Magyarországon három megyében összesen 958 vállalkozást hoztak létre álláskeresők és pályakezdő fiatalok a Forrás projektnek köszönhetően. A 2020-ban induló program első szakaszában tapasztalt szakemberek készítették fel a jelentkezőket, hogy működőképes saját vállalkozást alapítsanak.
Soha nem látott forgalom a virágboltokban
Soha nem látott forgalom jellemezte a győri virágboltok elmúlt két hetét, hiszen tíz napon belül két olyan ünnep is lezajlott, melynek kötelező kelléke a virág. A középiskolai ballagást az anyák napja követte, és a vásárlókat az sem gátolta, hogy ebben az üzletágban is 10-15%-os áremelkedés történt az utóbbi időszakban.