Isten éltessen, DAC!
110 éves születésnapját ünnepli a győri Dunántúli Atlétikai Club a nádorvárosi DAC-stadionban. Az esemény a II. Országos Tizenegyesrúgó Bajnokság győri területi selejtezőjével indult, majd a jubileumi program mini emléktornával folytatódott. A rendezvény emléktábla avatással és eredményhirdetéssel zárul.
Nem lehet elfelejteni a háborús borzalmakat
A Győrben illetve Pannonhalmán elszállásolt ukrán-orosz háború elől elmenekült ukránoknak a Pannonhalmi Főapátság, a Pannonhalmi Plébánia és Karitász rendezett egy kirándulást. Az eseményen a családok egyrészt kikapcsolódhattak és egy kis időre elszakadhattak a hétköznapi gondoktól, másrészt megismerkedhettek egymással.
Több mint 3200 elsőéves jutott be a SZE képzéseire
Összesen több mint 3200 elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetem kilenc karán szeptemberben. A számok azt mutatják, hogy az intézmény által nyújtott minőségi képzések és szolgáltatások vonzóak a fiatalok körében.
Szépen alakul a Kovács Margit iskola felújítása
A nyár elején indult, azóta pedig szépen alakul a marcalvárosi Kovács Margit Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Iparművészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola energetikai célú felújítása. Ahogy arról korábban elsőként számoltunk be, 570 milliós állami forrásból modernizálják az intézményt, a fejlesztést Kara Ákos országgyűlési képviselő kezdeményezte. A politikus a Győr Plusznak azt mondta, az iskolában értékteremtő munka zajlik, ami jövő nyártól méltó körülmények között folytatódhat.
MCC: kiteljesedhetnek a legtehetségesebbek
Csütörtök este hirdették ki a felvételi ponthatárokat, sokan célozták meg a győri Széchenyi István Egyetemet is. A legtehetségesebbeknek kínál az egyetem mellett remek kiteljesedési lehetőséget a Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozó műhelye, a Mathias Corvinus Collegium.
A puncs, vanília, csokoládé verhetetlen
Úgy tűnik a puncs, a csokoládé, a vanília népszerűségét nem tudják megtörni az új trendi ízek. Egy biztos, fagyiból bőven válogathatunk Győrben, mert hatalmas a kínálat, és nem csak a belvárosban, hanem szinte valamennyi lakóövezetben megtalálhatjuk kedvenc fagylaltozónkat. Ráadásul a nagy hőséget is elviselhetőbbé teszi a nyári édesség.
Hőségriasztás: kisállatok nagy veszélyben
Nem csak az embereket, de a házi kedvenceket is megviseli a kánikula. Erre hívja fel a figyelmet a polgármesteri hivatal ellenőrzési referense. Királyfi Péter kiemelte, a nappali 30 foknál magasabb csúcshőmérsékletben a rosszul tartott kutyák és macskák rövid időn belül hőgutát kaphatnak, ami akár halálhoz is vezethet. A szakember arra kér minden állattulajdonost, a hőségriasztás idején különösen figyeljen arra, hogy mindig legyen friss víz és árnyékos hely a négylábúak számára, autóban ne hagyjuk kedvenceinket a nagy melegben és a sétákat a kora reggeli vagy késő esti órákra időzítsék.