Címke: Győr+ TV
Hirdetés
Zombai-Kovács Ákos 2021.05.18.

Öt nap, öt templom személyes jelenléttel

Öt nap, öt templom, a járványhelyzet enyhülésével, immár személyes jelenléttel. Barabás Lőrinc fellépésével indult, majd hétfőn a 30Y koncertjével zárult az idei Öt Templom Fesztivál.

Varga Zita 2021.05.17.

„Ez volt a terv és bejött”

„Már a gimiben rájöttem, a kamerának az az oldala vonz, ahol nem kell szerepelni” – kezdte mesélni történetét Szendi Krisztián, a Győr+ Televízió operatőre, vágója és egyben gyártásvezetője.

Zombai-Kovács Ákos 2021.05.17.

Polgármesteri vizit: van gazdája a 3-as körzetnek

Belváros és Révfalu keleti részén, vagyis a hármas számú választókerületben is vannak problémák, de alapvetően rendben van a körzet, melynek képviselője, jó gazdája a környéknek.

Németh Boglárka 2021.05.13.

Záró szülői a Vill-Korr Hungáriánál

A duális képzésben végzős osztálynak tartott záró, szülői értekezletet a Vill-Korr. A cég, a Pattantyús-Ábrahám Géza Technikummal közösen dolgozva, évek óta ifjú villanyszerelők képzését segíti.

Győr+ 2021.05.13.

Reggeli vizit: Vannak még fejlesztési lehetőségek

A szokásoknak megfelelően, ezen a csütörtökön is vendégként köszönthettük a Győr+ Rádió stúdiójában dr. Dézsi Csaba Andrást, aki kéthetente polgármesteri vizitre érkezik.

Ficsór Dávid 2021.05.12.

Ápolók napja: ez a köszönet napja

Május 12-én világszerte az ápolókat ünnepeljük. Bár maga a jeles nap mindössze 24 órára korlátozódik, mindenki jól tudja, hogy az egészségügyben dolgozókra az év 365 napján számíthatunk.

Zombai-Kovács Ákos 2021.05.11.

Fiatalok fizetése: a bruttó lesz a nettó

A bruttó lesz a nettófizetésük, ez a lényege a kormánydöntésnek, ami januártól, személyi jövedelemadó mentességet biztosít a 25 év alattiak számára. Az intézkedés, amihez hasonló csak Lengyelországban létezik, akár félmillió magyar fiatalt érinthet, azokat, akik hosszabb-rövidebb ideig, akár részmunkaidőben dolgoznak.

Ficsór Dávid 2021.05.11.

A héten már élőben az Öt Templom Fesztivál

Tavaly az elsők között voltak, akik a járványhelyzetre reagálva áttették májusi fesztiváljuk teljes programját az online térbe és ezzel közel 700.000 elérést produkáltak egy év alatt.

Hirdetés