Híradó

Záró szülői a Vill-Korr Hungáriánál

Fotó: Győr+ TV
Németh Boglárka
2021.05.13. 13:31

A duális képzésben végzős osztálynak tartott záró, szülői értekezletet a Vill-Korr. A cég, a Pattantyús-Ábrahám Géza Technikummal közösen dolgozva, évek óta ifjú villanyszerelők képzését segíti.

A fiatalok egy hét elméleti képzést az iskolában kapnak, majd egy hét gyakorlatot a vállalatnál teljesítenek. A három éves képzés lényege, hogy versenyképes szakmai tudást szerezzenek a fiatalok.

A leendő villanyszerelők kedden vehették át emléklapjukat a vállalat ügyvezetőjétől, Gasztonyi Lászlótól, aki néhány jó szóval köszönte meg a fiatalok munkáját és hozzátette, hogy az emléklapokban egy ajánlat is rejtőzik, mellyel akár már a jövő szerdai írásbeli vizsga másnapján kezdhetnek náluk az ifjú szakemberek.

A duális képzést a Pattantyús Ábrahám Géza Technikummal közösen alakította ki a cég. Ez azt jelenti, hogy a gyermekek az elméleti oktatás mellett folyamatosan gyakorlatban is alkalmazhassák a tanultakat. A képzés három évig tart. Az egyik osztály kedden végzett a szóbeli vizsgákkal, ennek kapcsán tartottak egy záró-szülői értekezletet a vállalatnál.

Pintér-Péntek Imre a Győr-Moson-Sopron megyei Iparkamara elnöke szerint fontos az utánpótlás, hiszen a jó szakemberekre mindig szükség lesz. A PÁGISZ igazgatója, Hatos Hajnalka pedig arról beszélt, hogy az intézmény rendkívül büszke a fiatalokra. A diákok szerint a duális képzés egy remek lehetőség, ami versenyképes szakmát adott nekik.

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #Oktatás | #Vill Korr Hungária |