Supernem és János Vitéz a Rómer Házban!
Négy interjú is készült a mostani magazinba, ami jól mutatja, milyen változatos lesz a következő kicsit több mint egy hét a házban.
Négy interjú is készült a mostani magazinba, ami jól mutatja, milyen változatos lesz a következő kicsit több mint egy hét a házban.
Tróznay Katalin, az Egyedülálló szülők győri klubjának vezetője Farkas Mónikának arról beszélt, hogyan lehet a magánéleti válság után újra talpra állni.
Beszélgetés Berkes Kálmán művészeti vezetővel, karmesterrel a Divertimentoban.
Ha szombat, akkor Győr+ DJ az FM 100.1-en!
Ismét izgalmas beszélgetésekkel készültünk a hallgatóknak a Rómer Ház Aktuálban.
A Misi Mókus kalandjai évek óta népszerű történet, a Vaskakas Bábszínház közönsége is nagyon szereti a belőle készített darabot.
Idén tutira lefogyok! Nagyon sokan tették ezt az ígéretet maguknak január első napján 2020-ban is, közülük azonban csak a töredéknek sikerül ezt valóban be is tartani. Hogy mi lehet a siker titka, vagy hogyan kell jól fogyókúrázni, annak jártunk utána a Győr+ Reggeliben.
Visszatért a Varga Tibor bérletben Hamar Zsolt, a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója, akinek vezényletével Ravel és Berlioz emblematikus művei csendültek fel a Richter Teremben.
Az új év kezdetével sokaknál a fogadalmak ideje is eljött. A dohányosok közül ilyenkor többen elhatározzák: leteszik a cigarettát. Akiknek nem megy egyedül, azok számára a Győri Járási Egészségfejlesztési Iroda ingyenes, hatalkalmas, személyre szabott, dohányzásról leszokást támogató tanácsadás-sorozatot tart, s nemcsak újévi fogadalmak idején.
Immár 17. alkalommal gyűltek össze a média és a közélet prominens szereplői a győri Médiabálon, hogy jó hangulatban, felejthetetlen élménnyel indítsák a 2020-as báli szezont.