Címke: fejlesztés
Hirdetés
Garamvölgyi Imre 2021.06.18.

Beindult a torkolati műtárgy zsilipkapuja

Jelenleg nyolcvanöt százalékot is meghaladta a Vének és Gönyű térségében épülő torkolati zsiliprendszer készültségi állapota. A 30 milliárdos beruházást várhatóan jövő tavasszal fejezik majd be, és a próbaidőszak után május végén végleg üzembe á

Kárpát Zsolt 2021.06.18.

A folyó összeköt, nem pedig szétválaszt

Nagyszabású program indult a Szigetközben, amelynek célja hogy megoldódjanak a térség vízgazdálkodási problémái, illetve informatikai és turisztikai fejlesztések a Szigetköz és Csallóköz európai mintaövezetté váljon. Az Európai Unió és a Magyar Állam több mint 1 milliárd forinttal finanszírozza a projektet. A programban 18 munkacsomagban valósítják meg a fejlesztési koncepciókat, amelyek kidolgozásában és megvalósításában közreműködik s Széchenyi István Egyetem és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság is.

Zombai-Kovács Ákos 2021.06.09.

Vének a járvány idején is sokat fejlődött

A Győr melletti Vének jó példa arra, hogyan tud fejlődni egy település a járvány idején is. A falu az elmúlt másfél évben mintegy 100 millió forintból valósított meg beruházásokat, döntő részben pályázati forrásokból. A Covidos időszakban többek között utakat és járdákat újítottak fel, kamerarendszert telepítettek és falugondnoki buszt is beszereztek, de még idén nekiállnak egy új, közösségi tér kialakításának is. A fejlesztésekről a polgármester és a térség országgyűlési képviselője számoltak be.

mti 2021.06.01.

Megkezdődik a Kőszeg-Szombathely vasútvonal teljes felújítása

Több mint 3,2 milliárd forintból újítják fel a Szombathely és Kőszeg közötti vasútvonalat, a hamarosan megkezdődő kivitelezési munkálatok várhatóan 2022 első felében fejeződnek be - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kedden a kőszegi vasútállomáson tartott projektindító rendezvényen.

Győr+ 2021.05.20.

Ultramodern lézergravírozó a Széchenyi-egyetemen

Az oktatást, a kutatást és az Arrabona Racing Team hallgatói csapat munkáját is segíti az a rendkívül modern lézergravírozó gép, amely a győri Széchenyi István Egyetem és az EERS Hungary Kft. együttműködésének köszönhetően érkezett az intézménybe. A szoros kapcsolat kölcsönös előnyökkel jár a két fél számára.

Győr+ 2021.05.20.

Rendbe hozták a futópályát és játszóteret

A Győr-Szabadhegyen élők jelezték dr. Dézsi Csaba András polgármesternek és Diligens Tibor önkormányzati képviselőnek, hogy a téli hónapokban elhasználódott a Rózsák terén lévő futópálya mulcsos futófelülete és több helyen megrongálódott a szegélye.

mti 2021.05.19.

Megkezdődött a neszmélyi kompkikötő építése

A Strabag Zrt. kivitelezésében megkezdődött a Neszmély-Dunaradvány komp építése, mellyel 40 kilométeres útvonal takarítható meg Szlovákia felé - mondta el a polgármester kedden az MTI-nek.

Papp Zsolt 2021.05.06.

Helyére került a vízi élménypark alapköve

A győri strandfürdő területén már javában zajlik a munka, csütörtökön pedig az ünnepélyes alapkő-letételre is sor került. Az eseményen részt vett Dr. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter is.

Németh Boglárka 2021.05.05.

Megáldották a megújult ravatalozót Nyalkán

Megáldották, majd felavatták a megújult ravatalozó épületét Nyalkán. A Magyar Falu Program keretében 28 millió forintos állami támogatással és a helyiek felajánlásaival újult meg az épület, amelynek ma tartották a hivatalos átadóját. A Dimény Gábor tervei alapján készült épületet Hortobágyi T. Cirill Főapát szentelte meg.

Hirdetés