Megáldották a megújult ravatalozót Nyalkán

Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Németh Boglárka
2021.05.05. 15:33

Megáldották, majd felavatták a megújult ravatalozó épületét Nyalkán. A Magyar Falu Program keretében 28 millió forintos állami támogatással és a helyiek felajánlásaival újult meg az épület, amelynek ma tartották a hivatalos átadóját. A Dimény Gábor tervei alapján készült épületet Hortobágyi T. Cirill Főapát szentelte meg.

Az átadó ünnepségen Kara Ákos, országgyűlési képviselő is részt vett és elmondta, hogy Nyalkán az útfejlesztések, csapadékvíz elvezetés korszerűsítése mellett egy kisbusz is átadásra került, de ez a mostani ravatalozó felújítás is komoly fejlődési lehetőség a településnek.

Gaál Gergely miniszteri biztos pedig az átadón hozzátette: a Magyar Falu program célja a kisközösségek erősítése, ez pedig az állami támogatásokkal együtt Nyalkán különösen látványos.

A megújult épület elődjét a helyiek közös erővel bontották le, Balogh Ervin, a település polgármestere szerint hatalmas volt az összefogás és ehhez nemcsak fizikai erejükkel, de anyagi támogatásukkal is hozzátettek az itt élők.

Az építész, Dimény Gábor kiemelte, hogy a tervezésnél a hármas tagolás volt a cél. Az épület leghátulja egy gazdasági helyiségként funkcionáló téglaépület, a középső rész, nyugodtságot áraszt, ahol a gyászolók végső búcsút vehetnek szeretteiktől. Itt a kidolgozott üvegmunkát, Dimény Luca, a tervező lánya készítette el.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Az első tér pedig egy oszlopokkal alátámasztott magasra törő építmény, melynek a tetején álló keresztet, félkörben fagerendák vesznek körbe, melyeken keresztül a beszűrődő nap sugarai a ravatalozó küszöbét világítják meg.

A falu első embere szerint az új épület lehetővé teszi, hogy az itt élő közösség méltó és tiszteletteljes búcsút tudjon venni az elhunytaktól.

Kapcsolódó témák: #egyház | #fejlesztés | #Győr-Moson-Sopron |