Magyar arany- és bronzérem sportlövésben
Két érmet szerzett a magyar csapat a szlovéniai Rusében rendezett légfegyveres Grand Prix-versenyen, melyen a női pisztolyosok között Major Veronika győzött, Sike Renáta pedig harmadik lett.
Két érmet szerzett a magyar csapat a szlovéniai Rusében rendezett légfegyveres Grand Prix-versenyen, melyen a női pisztolyosok között Major Veronika győzött, Sike Renáta pedig harmadik lett.
Takács Miklós és Bihari Zoltán szerkesztésében jelent meg Az én városom, Győr című könyv, mely a Győr királyi várossá válásának 750. évfordulója alkalmából született sorozat harmadik kötete.
„Sok tartalomgyártó megélhetési influenszer és elveszik bennük az, ami fontos. Én inkább az értékek átadásában hiszek” – osztotta meg velünk gondolatát Takács Geri online tartalomgyártó.
Győrben, az Ifjúság körúton - a Tihanyi Árpád út felől a Szigethy Attila utca irányába - közlekedett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú gépjárművel egy ismeretlen sofőr január 10-én 18 óra körül.
Az MSD, a világ egyik vezető innovatív gyógyszeripari vállalatának magyarországi leányvállalata stratégiai megállapodást írt alá a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházzal. Az együttműködés szorosabbra fűzése nemcsak a közös kutatás-fejlesztési tevékenységet mozdítja elő és a vizsgálatok gyorsabb elindítását teszi lehetővé, hanem elősegíti a betegek számára az innovatív terápiákhoz való korai hozzáférést is.
Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá Győrben hat vármegye kilenc kamarájának vezetője és dr. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter. A megállapodásban résztvevők között van a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, amelynek elnöke, Pintér-Péntek Imre látta vendégül az érintetett szervezetek vezetőit.
Az idei szezonban biztosan nem lép már pályára Veronica Kristiansen, a Győri Audi ETO KC norvég kézilabdázója, aki anyai örömök elé néz.
A hírközlési cégeknek 2022 óta nem kötelező könyv vagy bármilyen más adathordozó formájában megjeleníteniük az előfizetőik adatait, ezzel 140 év után idén megszűnik a nyomtatott telefonkönyv.
2021 szeptemberében indult el Győrben is az ország legnagyobb tehetséggondozó központja, a Matthias Corvinus Collegium. Azóta számos fiatal találta meg számításait az MCC-ben, a felső tagozatosoktól, az egyetemistákig.
Egy hétig Győrben edzőtáboroznak a világhírű Cambridge-i Egyetem evezősei, akik kedd délután megmérkőztek a Győri Atlétikai Club versenyzőivel a Mosoni-Dunán. A győri fiatalok fiú és lánycsapata is bravúros teljesítményt nyújtott, s legyőzte az angolokat!