Tandembiciklin Párizsig

Venesz Klaudia
2024.05.01. 10:55

A Tandem-Szem Látássérültek Integrációját Segítő Egyesület komoly kihívást állított maga elé: tandemkerékpáron teszik meg a Győr-Párizs távolságot. Az úticél a paralimpia, a magasztosabb cél pedig az, hogy felhívják a figyelmet a látássértült parasportolók teljesítményére.

A mintegy 1500 kilométer megtétele nemcsak komoly anyagi teher, de fizikális állóképesség kérdése is. Pálmai-Matis Mónika, a Tandem-Szem Egyesület elnöke elmondta, hogy köszönhetően az alapos felkészülésnek, már ma útnak indulnának. Intenzív beltéri és szabadtéri edzésekkel, túrákkal és versenyekkel trenírozzák magukat a kihívásra. Az állóképességük fejlesztése érdekében ősz óta csoportos futó- és tornaedzéseket végeznek, az Országos Kéktúra állomásait teljesítik, de beiktattak Balaton-kerülő bringázást is.

Tandem-Szem
Egy defektet is lehet vidáman kezelni.

A tandem látó és látássérült között egy bizalmi kapcsolatot feltételez. A csapatban nagy az összhang a vegyes korosztályú és nemű párosok között, de az amatőr és aktívan sportolók is kiválóan együtt tudnak  működni. Az egyesületet 2007-ben alapították, azóta kötik össze a látássérült embereket olyan egészséges társaikkal, akikkel ők is át tudják élni a kerékpározás örömét. Az egyesület két alappillére a sport és a társadalmi elfogadtatás – az ezek közötti híd pedig a „tandem-elv”. Az elnök elmondta, hogy olyan programokat szerveznek, ahol egymást kiegészítve tud látássérült és éplátó mozogni. A Tandem-Szem 30 tagot számlál, tekernek csupán kedvtelésből, de indultak már versenyeken is.

Ez a tekerés nem az első teljesítés lesz; 2012-ben 16 nap alatt jutott el hétfős csapatuk a Londoni Olimpia megnyitójára. Párizsba kilencen szeretnének tandemben eltekerni autós kísérettel. Az útvonalat úgy tervezték meg, hogy a két győri testvérvárost, Ingolstadtot és Sindelfingent is útba ejtik. A kapcsolatépítés sem utolsó szempont egy ilyen túránál. A külföldi, fogyatékkal élőket támogató szervezeteknek felajánlják, hogy kísérjék a társaságot egy-egy szakaszon.

Az egyesület forrásai szűkösek, a Párizsi Paralimpiai Játékokra való eljutáshoz egyelőre gyűjtögetik a forintokat. Pályázatot adtak be a Kerékpárral 7 határon át grogram felhívására és egy különleges vállalással is készülnek.

Hagyományteremtő szándékkal létrehívott kezdeményezésük célja 2024-ben a túra finanszírozásának részleges megoldása, de a későbbiekben a nevezési díjakból befolyt összeget más, karitatív célokra ajánlják fel. A civil csoport Ikrényben egyébként is aktív közösségi életet él, az iskolai érzékenyítő foglalkozásokon át a szemétszedésig minden megmozduláson részt vesznek.

Az IK-RUN Jótékonysági Pünkösdi király futáson 2, 4 és 6 kilométeres távon mérettetik meg magukat a nevezők, akik futásukról emlékkel, élménnyel térnek haza és egy tál étellel is megvendégelik őket. A Rábcatorok Sportközpontnál állítják fel a versenyközpontot, a nevezéseket is itt lehet leadni a futás napján.

A közhasznú egyesület elnökeként Pálmai-Mátis Mónika fontosnak tartja, hogy a közösségépítés mellett a társadalmi személetet is formálják azzal, hogy bemutatják a látó és sérült kapcsolatát. Mint mondja: a látásukban korlátozottak ugyan olyan hasznos tagjai tudnak lenni a társadalomnak, mint ép társaik és teljesértékű életet tudnak élni a hétköznapi életben és a sportban is kiválóan megállják a helyüket.

Kapcsolódó témák: #Győr | #kerékpár | #olimpia2024 | #paralimpia |