Operatív Törzs

Hamis üzenetekkel kelthetnek zavart a regisztráció körül

Illusztráció: Győr+ Archívum
Győr+
2021.04.22. 13:11

A mai Kormányinfo után az Operatív Törzs is megtartotta sajtótájékoztatóját. Elhangzott többek között, hogy egy brit telefonszámról álüzenetek érkeznek a vakcinaregisztrációval kapcsolatos álinformációkkal.

Az sajtótájékoztatót Kiss Róbert rendőr alezredes kezdte, aki ahogy az már megszokott, a legfrissebb adatokat is ismertette.

Eszerint 681 ember nem viselt maszkot szerdán, 160 ember pedig a kijárási tilalmat szegte meg. Sárváron is rendőri intézkedésre volt szükség, ahol fél évre bezártak egy borozót.

Az alezredes arról is beszélt, hogy az új időpontfoglaló rendszer elindult. Viszont ezen időpontot foglalni csak azok tudnak, akik szerdán SMS-t kaptak.

A rendőrségre jelzés érkezett, miszerint az Egyesült Királyságból is érkeznek üzenetek az időpontfoglalással kapcsolatosan. Kiss Róbert elmondta, hogy a hatóságok arra kérnek mindenkit, hogy a külföldről érkező SMS-eket hagyják figyelmen kívül. A rendőrség eljárást indított a hamis üzenetek miatt.

A szót Galgóczy Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője vette át, aki elmondta: “a járvány elérte a platóját, és ez az oltási programnak is köszönhető.”

Itthon az átoltottsági adat 34,7 százalékos, míg az uniós átlag csak 19 százalék – hangsúlyozta az osztályvezető, majd hangsúlyozta:

„A terasznyitás ellenére mindenki tartsa be a védelmi szabályokat!” , majd arra is utalt, hogy a belotottak számának növekedésével közelebb kerülünk a normális élethez.

Kimelete, hogy „mindegyik oltás hatékony és biztonságos és csak az oltás felvételével lehet elkerülni a fatális kimenetelt.” Majd azzal zárt, hogy mindenkit a regisztrálásra és az oltakozásra kér.  

Kapcsolódó témák: #koronavírus | #operativ törzs | #rendőr | #védőoltás |