Közelebb a rendőri hivatáshoz – Szakmai nap pályaválasztó fiataloknak
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság – a tavalyi évhez hasonlóan – szakmai napot és workshopot szervezett a pályaválasztó fiatalok részére.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság – a tavalyi évhez hasonlóan – szakmai napot és workshopot szervezett a pályaválasztó fiatalok részére.
Akcióban vettek részt június 24-én a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Osztály Mélységi Ellenőrző Alosztály munkatársai, amikor a kora délutáni órákban a Tevékenységirányítási Központ jelezte nekik, hogy Mosonszolnokon, egy gyár területén súlyos baleset történt.
A Városrendészet Győr hivatalos közösségi oldalán osztotta meg a felhívást, mely szerint egy ellopott kerékpárt találtak, a tulajdonosa pedig a rendőrségen veheti át. Természetesen miután hitelt érdemlően bizonyította, hogy az ő bringájáról van szó.
Az Ikrény belterületén történt ütközés oka az elsőbbségi szabályok megszegése volt.
A tavasz beköszöntével a Városrendészet Győr munkatársainak is egy több külterületi jelenlétet írnak elő. Az emberek vágynak a szabadba és sajnos nem csak a becsületes állampolgárokat csábítja a napsütés, a teraszok és forgatag. Két városrendész csütörtökön igencsak szemfüles volt: körözött férfit fogtak.
Fedák András r. törzsőrmester a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitányságán szolgálatirányító parancsnok. Folyékonyan beszél ukránul, ezért a menekültek segítése érdekében most rendszeresen lát el szolgálati feladatokat a fővárosi pályaudvarokon – ahova szabadidejében is ki szokott menni tolmácsolni.
A rendőrök kilenc anyagi kárral és három személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában.
A mai Kormányinfo után az Operatív Törzs is megtartotta sajtótájékoztatóját. Elhangzott többek között, hogy egy brit telefonszámról álüzenetek érkeznek a vakcinaregisztrációval kapcsolatos álinformációkkal.