Kormányinfó

23 órától lesz a kijárási tilalom kezdete

Fotó: Marcali Gábor
Győr+
2021.04.22. 11:07

Ismét Kormányinfót tartottak, amelyen Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő vett részt és adott tájékoztatást.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője a Kormányinfo elején elmondta, előreláthatóan pénteken elérik a 3,5 millió első oltottat. „Ez alapján szombaton a vendéglátóhelyek teraszai kinyithatnak és 23 órától lesz a kijárási tilalom kezdete.” – mondta.

Az előttünk álló időszakról szólva elmondta, a következő egy hétben egymillió kínai vakcina, valamint 200 ezer első orosz oltás is érkezik, továbbá a Pfizer-vakcinákból is több mint 300 ezer érkezhet. Szeretnék, ha ezeket a vakcinákat minnél előbb elolthatnák az azt kérők között. „Jó esélyünk van arra, hogy a jövő héten a 4 milliós határt átlépjük. Aki most regisztrál, az egy-két héten belül be lehet oltva.”– emelte ki Gulyás Gergely, majd megismételte: mindenkit arra biztatott, hogy regisztráljon, s egyébként is, a nyájimmunitás eléréséhez 6 milliós oltotti szám szükséges.

Elhangzott, hogy jelenleg már 4,6 millió azok száma, akik megkapták az oltást, vagy a jövőben megkapják.

A miniszter kitért az oktatásra is, s elmondta, hogy az óvodások 60 százaléka, míg az iskolások 75 százaléka élt a jelenléti oktatási formával.

Gulyás Gergely elmondta: a 2021-es költségvetés módosítása és a 2022-es költségvetés is az újraindítás költségvetése lesz. „6000 milliárd forintot különített el a kormány a gazdaság újraindítására” – hangsúlyozta, majd hozzáfűzte, biztató jeleg vannak, hiszen66 ezerrel dolgoztak többen márciusban, mint februárban. Közel van a cél, hogy ugyanannyi munkahely legyen, mint a járvány előtt. ”

Elhangzott, hogy májusra is jár a vendéglátóhelyeknek a bértámogatás. „Eddig 72,1 milliárdnyi támogatást ítéltek meg, és 71,6 milliárdot fizettek ki bértámogatásra” – mondta Gulyás Gergely.

A veszélyhelyzet meghosszabítása is előjött, amelyről elmondta a miniszter, hogy aztért szükséges, mert a járvány még nem ért véget.

A meghosszabítás azt szolgálja, hogy az országos cselekvőképességet továbbra is biztosítva legyen. Kiemelte, hogy a veszélyhelyzet véghatárideje az Országgyűlés őszi ülésszakának kezdetéhez számított 15. nap.

„Továbbra sem tudtunk politikia egységet létrehozni a védekezés területén, az nem politikia teljesítmény, hogy a védekezés időszakában álhírekkel és kamuvideókkal akarják lejáratni az egészsgéügyet. A baloldal pedig hagyjon fel az oltásellenességgel. – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Arról, hogy milyen újabb lépések lesznek, ha elérjük a 4 milliós beoltotti számot, majd Orbán Viktor miniszterelnök ad tájékoztatást. – hangzott el.

Kérdés érkezett a határátlépésekkel kapcsolatban, amelyre Gulyás Gergely a következőt választolta: a határokon elsőként a család- és rokonlátogatások területén lesz enyhítés. A munkavégzés kapcsán eddig is kiléphetett az, akinek ez szükséges volt. A miniszter ismét hangsúlyozta, a legfontosabb most az, hogy minél többet felvegyék az oltást, mert így egy esetleges utazáskor is nagyobb biztonságban vannak.

A harmadik oltás kérdése is sokakat foglalkoztat, erről Gulyás Gergely elmondta: „egyelőre nem lehet megmondani, hogy kell-e harmadik oltás, és mikor. A legfontosabb, hogy a kormány a legrosszabb helyzetre készül, és mindent megtesz, hogy legyen elegendő vakcina”

Kiemelte: „Ha bárki hisz a baloldal oltásellenes kampányának, az meghalhat.” Hozzátette, hogy már nemcsak a legidősebbek a legveszélyeztetettebbek, ugyanis az áldozatok 95 százaléka 50 év feletti, míg 5 százaléka 50 év alatti. 

A veszélyhelyzet kapcsán is érkezett újságírói megkeresés, amely arra volt kíváncsi, mikortól lehet számítani a veszélyhelyzet megszüntetésére? Gulyás Gergely erre úgy válaszolt, hogy „ha vírus számai olyan jók lesznek, akkor a kormány nyáron is megszüntetheti a veszélyhelyzetet.”

A miniszter hangsúlyozta: „Valótlan, hogy a lélegeztetőgépekkel bármi probléma lenne.” Hozzátette: tavasszal is volt elegendő lélegeztetőgép. „Most 10 ezer lélegeztetőgép van, ebből 3 ezer rendelkezésre áll, de szerencsére nem volt erre szükség”- tette hozzá.

Gulyás Gergely ismét csak kérdésre válaszolva elmondta: „az élet azokat igazolta, akik azt mondták, hogy egy járványhelyzetben minden hatékony és biztonságos vakcinát meg kell venni. Az unió ezzel ellentétes álláspontot foglalt el. – tette hozzá.

A nyári táborok megrendezésének lehetősége is felmerült, erre a miniszter azt válaszolta, hogy korai még erről döntést hozni, majd május második felében lesz aktuálisabb a kérdés.

Elhangzott, hogy a védettségi igazolvánnyal kapcsolatos döntéseket Orbán Viktor ismerteti majd.

Arról is érdeklődtek az újságírók, hogy a börtönökben mikor kezdődik meg az oltás, illetve a Sinopharm vakcina gyakori visszautasítását is szóbahozták. Ezekre Gulyás Gergely az alábbit válaszolta: „Heteken belül a börtönökben is oltanak majd. A Sinopharm-vakcina nagyobb védettséget ad, mint a Pfizer”. Illetve az is elhangzott, hogy jelenleg egy, 18 év alatti beteg szorul lélegeztetőgépes ellátásra.

Kapcsolódó témák: #gazdaság | #koronavírus | #védőoltás | #vendéglátás |