Haza a magasban
Örülök, hogy nem éltem akkor 103 évvel ezelőtt, amikor halálra ítélték Magyarországot. Így csak elképzelni tudom, milyen lehetett annak a több mint három és félmillió embernek, akik máról holnapra egyszerre idegenek lettek saját hazájukban. J. Kovács Andrea jegyzete.
A gyermeki lélek minden démonnal szembeszáll – megjelent a magyar zenekar új videója
Az egyik legtöbbet koncertező magyar zenekar a Paddy and The Rats, akik az ír-kelta punk-rock stílusban tették le a névjegyüket és már 15 éve tartoznak a nemzetközi élvonalba is. Június 02-án jelent meg vadonatúj daluk és videójuk, amelynek szubjektív bemutatása következik.
Szilárdnak vajon sikerült? Hetven éve hódították meg először a világ legmagasabb pontját
Hetven éve, 1953. május 29-én Edmund Hillary és Tenzing Norgay serpa elsőként a világon felértek a Mount Everest csúcsára.
Újra gyerekké válni
Hiszem, hogy három gyermekkorunk van, az igazi, a valós és az őszinte. – Rozmán Lászlónak, a Győr+ Rádió hírszerkesztőjének jegyzete.
Elégedetlenek vagyunk!
Lezárultak a férfi labdarúgó bajnokság másodosztályú küzdelmei. A mostani szezonban két győri csapat vitézkedett, több-kevesebb sikerrel, a szezon második fele azonban az ETO-nak legalábbis véleményesre sikerült.
Rég örültünk ennyire a napsütésnek!
A sok esős nap után a hétvégén Győrben szinte kirajzottak emberek az utcákra és a város napsütötte tereire, így köszöntve a régen várt jó időt!
Vissza a gyermekkorba
Általános iskolai osztálytalálkozó. Emlékek színes kavalkádja, egy darab a gyermekkorból. Már a készülődés is izgalmas. Ki jön el és ki nem? Megismerem-e őket és engem vajon megismernek? Mi történt velük az elmúlt évtizedekben, kit merre vitt a sorsa, hogyan vették az akadályokat, milyen terveik, vágyaik voltak, mit sikerült elérni belőlük?
Ebgondolat
Május 17-én kutyák, cicák, madarak és más kisállatok lepik el a Dunakapu teret az első győri állatvédelmi napon, a színes programok középpontjában pedig a felelős állattartás áll majd. Jó látni, hogy Győrben is egyre több az ilyen és ehhez hasonló rendezvény, hiszen bármelyik korosztályról legyen is szó, sokan meglehetősen hiányos ismeretekkel rendelkeznek a helyes állattartásról. De hol kezdődik és miben rejlik egyáltalán a felelősségünk? Csollán Tamara kolléganőnk jegyzete.
Tíz éve várjuk, hogy újra bajnok legyen az ETO
Most annak örülnénk a legjobban, ha az NB II-ben. Rossz ezt leírni, de ez a realitás és az, hogy tíz év emlékeiből már nem lehet táplálkozni. Közeli, mégis borzalmasan távoli az a Fradi elleni mámoros mérkőzés. Ez a város, ezek a szurkolók megérdemelnék, hogy ismét bajnok, s utána élvonalbeli csapata legyen.