Visszalépett a címvédő Murray
A címvédő Andy Murray sérülés miatt visszalépett az egyesek küzdelmeitől a tokiói olimpia férfi tenisztornáján.
A címvédő Andy Murray sérülés miatt visszalépett az egyesek küzdelmeitől a tokiói olimpia férfi tenisztornáján.
Jól döntött az újságírók közül az, aki a légpuskások döntőjét választotta Tokióban, hiszen Péni István részvételével egy izgalmas, kiemelkedő eredményeket hozó versenyt láthatott. Péni az alapversenyben a 7. helyen zárt, a döntőben pedig két helyet tudott javítani, és az éremszerzésre is megvolt az esélye. A nyolc résztvevős fináléban mindenki lőtt tízet, majd két lövésenként kiesett az éppen utolsó helyen álló, egészen addig amíg a győztes maradt.
Pupp Réka a bronzéremért küzdhet vasárnap a cselgáncsozók 52 kilogrammos súlycsoportjában a tokiói olimpián.
Negyeddöntős futamában második lett, ezzel elődöntőbe jutott egypárevezésben Pétervári-Molnár Bendegúz a tokiói olimpián.
A világbajnok párbajtőrvívónk, Siklósi Gergely az elődöntőért a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpiai bajnokával, Pak Szang Junggal küzdött meg.
Péni István az ötödik helyen végzett a férfi légpuskások versenyében vasárnap a tokiói olimpián.
A világranglista-vezető, világbajnoki címvédő Siklósi Gergely második asszóját is megnyerte, ezzel bejutott a negyeddöntőbe a férfi párbajtőrözők vasárnapi egyéni versenyében a tokiói olimpián.
Ma olyan fába vágtam a fejszémet, amilyenbe a Rio de Janeirói olimpián 2016-ban meg sem próbáltam volna. Ott az is csodaszámba ment, ha egy napba - a távolságok, de főleg a közlekedési káosz miatt - két sportág versenye belefért, úgy, hogy odaértünk, és még tudósítás is készült belőle. Most három magyar érdekeltségű eseményt írtam be a Press book rendszerbe, és láss csodát, mindhármat jóváhagyták, vagyis szabad az út a Magyarország-Görögország vízilabda meccsre, Péni István sportlövő döntőjére, és a magyar kézilabdás lányok franciák elleni rangadójára. Sprint indul.
Péni István bejutott a legjobb nyolc lövőt felvonultató döntőbe a férfi légpuskások versenyszámában vasárnap a tokiói olimpián.
Negyeddöntős veresége után a vigaszágon folytathatja szereplését Pupp Réka a cselgáncsozók 52 kilogrammos súlycsoportjában a tokiói olimpián.