Tokió2020

Siklósi Gergely továbbjutott

Fotó: MTI/AP/Haszan Ammar
Győr+
2021.07.25. 09:35

A világbajnok párbajtőrvívónk, Siklósi Gergely az elődöntőért a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpiai bajnokával, Pak Szang Junggal küzdött meg.

A két vívó két éve, a budapesti vb-n a 32 között találkozott, akkor is Siklósi nyert, illetve tavaly, a heidenheimi világkupa döntőjében is ő örülhetett kettőjük asszója után.

Most is a magyar kezdett jobban, 4-2-es vezetéséig egylámpás, tiszta tusokkal jutottak el, utána pedig néhány együttes találat következett. Az első három perc után 6-6-ot mutatott az eredményjelző. A csata a folytatásban is szoros maradt, kéttusnyi különbséggel egyikőjük sem tudott ellépni egészen addig, amíg 10-8 nem lett a 25 éves Park javára. Siklósi folytatta az agresszív letámadást, a dél-koreai folyamatosan a pást végén táncolt. A magyarnak az utolsó három perc elején sikerült fordítania, 11-10-re már nála volt az előny, amelyet a végéig nem is engedett ki a kezéből, az utolsó tus is egylámpás találat volt.

Lélektani előny volt a múltunk, amely nekem kedvez, és jól is éreztem magam a páston. Szerintem ő jobban félt tőlem, mint én tőle, ez volt a döntő az asszó utolsó harmadában. Az volt a tervem, hogy domináljak, menjek előre, és várjak arra, hogy kiugorjon és megtámadjon, illetve a másik lehetőség az volt, hogy én letámadom őt. Bejött a taktika” – mondta az MTI-nek a rendkívül felszabadultnak, már-már lazának tűnő magyar sportoló.

Az elődöntős-döntős műsor magyar idő szerint 12 órától rajtol, a finálét pedig 14.15-kor rendezik.

A BHSE 23 éves vívója először a világranglistán ötödik olasz Andrea Santarellivel csap össze.

“Két éve őt is legyőztem a világbajnokságon, de ebből nem szabad messzemenő következtetést levonni. Most egy új verseny, egy új sztori következik” – jelentette ki Siklósi, akinek szűk két órája van az elődöntőig.

“Arra pont elég lesz ez az idő, hogy kipihenjem magam” – mondta.

Legutóbb, Rióban Imre Géza ezüstérmet szerzett a párbajtőrözők versenyében, magyar győztesig azonban egészen az 1972-es müncheni játékokig kell visszamenni, akkor Fenyvesi Csaba nyerte a fegyvernem egyéni versenyét.

Eredmények:
a 32 között:
Siklósi Gergely-Tung Csao (kínai) 15-9
a 16 között:
Siklósi-Husszam Elkord (marokkói) 15-13
negyeddöntő:
Siklósi-Park Szang Jung (dél-koreai) 15-13
Andrea Santarelli (olasz)-Jamada Maszaru (japán) 15-13
Igor Reizlin (ukrán)-Mohamed Elszajed (egyiptomi) 15-13
Romain Cannone (francia)-Szergej Bida (orosz) 15-12
Kapcsolódó témák: #Magyarock | #párbajtőr | #Tokió2020 |