Tokió2020

Péni István ötödik a légpuskások versenyében

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
MTI
2021.07.25. 08:53

Péni István az ötödik helyen végzett a férfi légpuskások versenyében vasárnap a tokiói olimpián.

A 24 éves sportlövő az alapversenyből a hetedik helyen jutott be a kieséses rendszerű fináléba, ahol a 18. lövés után kényszerült búcsúra.

Péni – akinek ez pályafutása eddigi legjobb olimpiai eredménye – 629,4 kört ért el a 60 lövéses alapversenyben, a 24 lövéses döntőben pedig kiválóan kezdett, öt lövés után az élen állt. A következő ötös sorozatban viszont már nem sikerült ugyanolyan pontosan céloznia, és az egyenes kieséses szakaszt az ötödik helyről kezdhette meg.

A kétszeres Európa-bajnok magyar lövő a 12. lövés után még gond nélkül versenyben maradt, a következő kettőnél azonban már izgulnia kellett, de Patrik Jany nem tudott előzni. A 14.-et követően így a szlovák búcsúzott, ám a folytatásnak Péni az utolsó, hatodik helyről vágott neki. Az újabb “dupla” során azonban az UTE puskásának volt némi szerencséje, ugyanis amerikai riválisa másodikra gyengén célzott, így ő esett ki harmadikként, az újabb körben viszont az előzés már nem sikerült a magyarnak, aki nem tudta behozni a török Okmer Agunnal szembeni héttizedes hátrányát, így – 186,5 körös eredményével – meg kellett elégednie az ötödik hellyel.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az alapversennyel nagyon elégedett vagyok, jól kezdtem és végig megfelelő tudatállapotban voltam, a 629,4 kör egy nagyon erős eredmény ebben a mezőnyben” – nyilatkozta a finálé után Péni, aki azt mondta, a döntőben mentális szempontból nem volt gondja, de sajnálja, hogy néhányszor hibázott, egymás után több 10,2-t és egy 10,0-t is lőtt.

“Ezek megbüntettek, igazából elvitték a döntőt, hiába tudtam a végén felállni. Összességében elégedett és boldog vagyok ezzel az ötödik hellyel, mert ami tőlem tellett, azt a munkát beletettem ebbe.”

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Péni a felkészülése során adódott akadályokra visszautalva, újságírói kérdésre elmondta, csodának tartja, hogy itt van az olimpián, és amit vele tettek, “azt senki nem érdemli.

“Biztos vagyok benne, hogy nekem volt a legnehezebb a felkészülésem az egész magyar csapatból, de csak annyit tudok mondani, hogy vannak gonosz emberek” – mondta a sportlövő.

A szám másik magyar indulója, Pekler Zalán 621,1 körrel a 39. helyen zárta az alapversenyt.

Péni legközelebb kedden áll lőállásba Tokióban, mégpedig Mészáros Eszterrel az oldalán a légpuska vegyescsapat versenyében.

Kapcsolódó témák: #légpuska | #Magyarock | #Tokió2020 |