Hajmási Éva elődöntős kardban
Hajmási Éva elődöntőbe jutott kardban a tokiói paralimpia vívóversenyeinek első napján.
Hajmási Éva elődöntőbe jutott kardban a tokiói paralimpia vívóversenyeinek első napján.
A Ferencváros hazai pályán is 3-2-es vereséget szenvedett a Young Boystól, így a svájci csapat kettős győzelemmel, 6-4-es összesítéssel jutott a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörébe, míg a magyar bajnok az Európa-liga főtábláján szerepelhet.
Tegnap lobbant fel Tokióban ismét az olimpiai láng, amely a paralimpikonokat köszöntötte. A játékok első napján már a két győri érdekeltségű versenyző, Szvitacs Alexa és Arlóy Zsófia is megkezdi a szereplést. Alexa korábban, ő már megnyerte az első meccsét.
Bő két héttel az olimpia zárása után ismét fellobbant a láng Tokióban, ezzel megkezdődött a XVI. paralimpia, a mozgássérült, látássérült és enyhe értelmi sérült sportolók legnagyobb sporteseménye, amely jövő vasárnapig tart.
A szlovák és a cseh korosztályos válogatottal játszik a hazai rendezésű világbajnokságra készülő magyar csapat.
Látványos nyitóünnepséggel vette kezdetét a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói paralimpiai játékok az Olimpiai Stadionban augusztus 24-én.
Kezdődik a paralimpia, a magyar küldöttségben Győrt két asztaliteniszező, Szvitacs Alexa és Arlóy Zsófia, a szövetségi kapitány Vígh Zsolt, és a terapeuta Vígh Tímea képviseli. Az augusztus 24. és szeptember 5. közötti paralimpia programján 22 sportág eseményei szerepelnek, és várhatóan mintegy 4.400 parasportoló indul.
Az augusztus 8-án véget ért olimpia után kedden kezdődik és jövő vasárnapig tart a paralimpia Tokióban.
Nagy Ádám az olasz másodosztályban szereplő Pisa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását.
Röviddel azután, hogy a városvezetés köszöntötte a Tokióban kiválóan szerepelt győri olimpikonokat, egyiküket, az aranyérmet lapátoló Kopasz Bálintot egy másik helyen is felköszöntötték.