Sport
Szabó Csilla 2019.12.02.

Bronzérmes ikerlányok, büszke edző apuka

Kovács János, a Vitál Judo Klub vezetője kétszeres boldogságot érezhetett a hétvégén, hiszen ikerlányai, Kovács Adél és Kovács Csilla, mindketten bronzérmet szereztek a Diák Országos Bajnokságon.

Győr+ 2019.12.02.

Olimpiai éremre vágyik a parasportoló

Stadler Tamásról tízből kilenc orvos azt mondta születése előtt, hogy egészségesen jön a világra. Végül annak az egynek lett igaza, aki mást állított. A most 27 éves fiatalember nyitott hátgerinccel született, a cikkünk végére azonban önök is meggyőződhetnek arról, hogy összességében nézve, a többségnek volt igaza.

Győr+ 2019.12.01.

Nyert az ETO a Haladás ellen

Kovács és Andric góljaival két gólos győri előnyre válaszolt büntetőből a Haladás, végül 2-1-re győzött csapatunk a nyugati rangadón. Végig küzdelmes és a végére feszült hangulatúvá vált mérkőzésen játékosaink nagy szívvel harcolták ki végül a győzelmet az egyenlítésért hajtó szombathelyi csapat ellen.

Győr+ 2019.12.01.

Nyugati rangadóra készülve

Csapatunk a Haladással először találkozik a Merkantil Bank Ligában. A mérkőzés vasárnap 13 órakor kezdődik. Hajrá ETO!

MTI 2019.11.30.

Hamilton a pole pozícióban

Az immár hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es idényzáró Abu-Dzabi Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az élről.

MTI 2019.11.30.

Fölényes magyar győzelem a kazahok ellen

A magyar női kézilabda-válogatott 39-15-re legyőzte Kazahsztán csapatát a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokság szombati nyitónapján, a csoportkör első fordulójában.

Győr+ 2019.11.29.

Kezdődik a világbajnokság!

Kazahsztán ellen kezdi meg szereplését a magyar női kézilabda válogatott a Japánban, Kumamotóban megrendezésre kerülő 24. Női Kézilabda Világbajnokságon. Danyi Gábort a Győri Audi ETO KC vezetőedzője szívesen beszélt a világbajnokságról.

Győr+ 2019.11.28.

Minden, amit tudni érdemes a női kézilabda vb-ről

Szombaton kezdődik az olimpiai kvalifikáció legfontosabb világversenye a női kézilabdában: a világbajnokság. A tornát ugyanúgy Japánban rendezik, mint a jövő nyári olimpiát, így a sikeresen szereplő csapatok már ismerős környezetbe térhetnek vissza nyolc hónap múlva. A torna mezőnyéből azonban jóval többen maradnak majd le a tokiói olimpiáról, mint ahányan részt vehetnek rajta.

Győr+ 2019.11.28.

Idegenben kapott ki a Gyirmót

Az Ajka csapatához látogatott a Gyirmót FC Győr, és sajnos a három pontot ott is hagyta ellenfelénél. A szépítőgól ugyan megvolt, de egyenlíteni vagy győzni már nem tudtad a sárga-kékek.