Gera Zoltán bízik az U21-es válogatott játékosaiban

Fotó: MLSZ.hu
MTI
2022.04.04. 15:02

Gera Zoltán, a magyar U21-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzője attól függetlenül is bízik csapata megfelelő hozzáállásában az Európa-bajnoki selejtezősorozat június eleji zárásán, hogy továbbjutási reményei már elszálltak.

A magyar csapat a márciusi játéknapokon előbb házigazdaként 4-0-ra legyőzte San Marinót, majd úgy játszott 1-1-es döntetlent Lengyelországban, hogy a házigazdák a 94. percben büntetőből egyenlítettek. Gera Zoltán az M4 Sport Sporthíradó című műsorában hétfőn kifejtette: a hozzáállással, a mutatott játékkal és a csapat stabilitásával is elégedett volt, különösen a lengyelországi találkozón, ahol erős riválissal mérte össze magát az együttes.

A szakember a június eleji folytatásról – a magyarok Németországban, majd utolsó mérkőzésükön Lettországban vendégeskednek – elmondta: bár a csapat esélyei a továbbjutást illetően “elszálltak”, szeretné, hogy a bajnokságok zárását követően a játékosok megfelelő motivációval lépjenek pályára, a németországi találkozón pedig fizikailag és mentálisan is bizonyítsanak. Kiemelte: nagy lehetőség a játékosok számára a németek ellen pályára lépni.

,,Egy jó teljesítmény akár a pályafutásáról is dönthet. Amikor mi 2004-ben játszottuk a németekkel egy barátságos meccset, sok hiányzóval, több játékosnak sikerült eladnia magát” – mondta. Hozzátette: a lengyelek elleni teljesítményre alapozva, azon támadásban és védekezésben még egy kicsit javítva képesnek tartja csapatát arra, hogy jó meccset vívjon az esélyesebb házigazdákkal. Gera elmondta: a záró fordulók előtt hosszabb, legalább kéthetes felkészülést tud vezényelni kiválasztottjainak.

A magyar együttesben a 2002-es születésű, tehát az eggyel fiatalabb korosztályhoz tartozó Németh András hat mérkőzésen öt gólt szerzett. Gera a csatárral kapcsolatban kiemelte: nem játszik rendszeresen a Genkben, ám ennek ellenére meg tudta mutatni, milyen kvalitással rendelkezik. Hozzátette: Németh nagy érték, gólerős futballista, aki kiemelkedő fizikai adottságokkal bír.

,,Ha elkezd játszani a klubcsapatában, akkor nagyon szép jövő vár rá” – mondta. A Marco Rossi szövetségi kapitány által is számításba vett debreceni játékosról, Baráth Péterről kifejtette: “nagyon intelligens és szerény srác”, akit nem zavart meg, hogy a márciusi összetartáson előbb a felnőtt kerettel készülhetett, mielőtt csatlakozott volna az U21-es csapathoz. Gera kiemelte: a játékos nem csalódott, amiért nem mutatkozhatott be az A válogatottban, és a lengyelországi mérkőzésen a korosztályos gárda egyik legjobbja volt.

,,Ő egy kivételes játékos, nemcsak a képességeit, hanem a mentalitását tekintve is, aki előbb vagy utóbb biztos megkapja majd a lehetőséget a felnőtt válogatottban is” – mondta.

Az U21-es kontinensviadal selejtezőit kilenc csoportban bonyolítják le, amelyekből az első helyezettek a legjobb másodikkal – a hatodik helyezettek elleni eredményeket nem számítva – automatikusan kijutnak a Georgiában és Romániában 2023 nyarán sorra kerülő tornára. A másik nyolc csoportmásodik oda-visszavágós párharcot vív szeptemberben. A B csoportban nyolc fordulót követően Németország 21 ponttal áll az élen, a 16 pontos Izrael, a 15 pontos Lengyelország és a 11 pontos Magyarország előtt. Lettország négy, San Marino pedig egy pontot gyűjtött.

Kapcsolódó témák: #labdarúgás | #válogatott |