Húsvéti pontok a hölgyeknek
Folytatódtak a válogatott szünet után a Simple Női Liga küzdelmei, ahol az ETO FC Győr NB I-es labdarúgócsapata hazai pályán fogadta az Astra gárdáját.
Folytatódtak a válogatott szünet után a Simple Női Liga küzdelmei, ahol az ETO FC Győr NB I-es labdarúgócsapata hazai pályán fogadta az Astra gárdáját.
Bizonyos mérkőzéseket nem vesznek figyelembe a címvédő Ferencváros és az ötszörös Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC versengése során a női kézilabda NB I-ben.
A Debrecen hazai pályán 3-1-re legyőzte a Gyirmótot a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának nyitómérkőzésén.
Közel fél évig tartó súlyos betegség után, 65 esztendős korában pénteken elhunyt Mike Bossy, minden idők egyik legjobb jégkorongozója.
Visszatekintve az elmúlt fordulóra, kijelenthető, annak ellenére, hogy a látottak alapján talán igazságosnak mondható a pontosztozkodás, mégis egy már-már megnyert meccsen úszott el a győzelem. Péntek este a Debrencen csapatát kellene legyőzni a három ponthoz.
Szombaton rajtol a női kosárlabda NB I döntője, amelyben ismét a címvédő Sopron és a Szekszárd csap össze.
Combizomsérülés miatt nem számíthat Pedrire az FC Barcelona - jelentette be pénteken a katalán labdarúgóklub.
A bajnoki címvédő Ferencváros és az idén eddig még veretlen Győri Audi ETO KC csapott össze ma este Budapesten a női kézilabda bajnokság csúcsrangadóján.
FTC - Győr női kézilabda csúcsrangadót rendeznek ma este a magyar bajnokságban. Nem sokkal ezelőtt arról posztolt a győri csapat, hogy rajtuk kívül álló okok nem érkeznek meg időben Budapestre.
Az Olimpiai Sportpark az egyik legmodernebb komplex sportlétesítmény Magyarországon, amely az atléták felkészülését is tökéletesen szolgálja. A szabadtéri atlétika pálya mellett rendelkezésre áll egy 140 méter hosszú futófolyosó, amely a nem csak a sprinterek igényeit szolgálja, hiszen a futószámok versenyzői mellett itt edzhetnek a rúdugrók, a távolugrók, a magasugrók és a súlylökők is. Ezt a lehetőséget használta ki most a magyar rúdugró válogatott, amely különböző korosztályok tehetségeivel több hetet tölt Győrben edzőtáborban.